A történelmi feljegyzések tanúsága szerint a múltban a Hernád sok mellék- és holtággal rendelkezett a városban. A legnagyobb közülük a Malomárok volt, amelyet a város a 18. században már három malom meghajtására is kihasznált. A fölső malom a Malomárokban állt a híd alatt, amely a Klobušinska utcára vezetett. A város a szepsi Hungaria nevű molnár csoportnak adta el, amely a rekonstruálás után 1896-ban újra üzembe helyezte. Nem sokkal később a malom után érdeklődni kezdett a Wirtschafter család is, amely a malmot egy gyárra építette át. A munkálatok még nem fejeződtek be teljesen, amikor is az 1910-ben leégett. Helyére 1914-ben a Kassai Poledniak Gépgyár és Öntöde közreműködésével egy Kaplan-turbinával felszerelt erőművet építettek. A turbina által termelt energiát a város az utcák megvilágítására valamint a villamosok meghajtására használta fel.

Az alsó malom körülbelül a mai Jantár utca kezdetén állt, amelyet régen Malom térnek nevezték. 1875-ben egy székgyárrá építették át, később két fafeldolgozó üzemet is nyitottak a helyén.

A középső malom egy a Jakab palotával szemben levő szigeten állt.

A Malomárokban jöttek létre az első városi strandok is, amelyek egészen a 19. század 50-es éveiig virágoztak. 1862-ben a középső malomnak új tulajdonosai lettek, akik modernizálták azt és vele együtt a strandokat is. A malmot 1900 őszén helyezték üzembe. Az árok bal partján 1845-ben gimnasztikai iskola volt, majd egy1847-ben uszodát is építettek ide. 1820 tájékán nyárfasort ültettek a partjára, amit sokáig a város ékének tartottak.

Márai így emlékszik vissza:

“A folyón túl, a keskeny vashídon túl, mely a közkert sétaútjaihoz vezet, a duzzasztó zsilipjei mögött áll a malom. A malom zúg, s most emlékezem, hogy álmaimban,…. sokszor hallottam ezt a zúgást. Az élet alján, az álom és valóság alján zúgott a malom, pontosan így. Erről is szó volt, amíg múlt az élet. A gyermekkor egyik nagy díszlete ez. Estefelé mindíg sejtelmesen világítottak a malom ablakai, s a zúgás, ez a tompa örlés, az élet egyik titkos alaphangja volt”.

(Kassai őrjárat, 1941)

 

20. század

A város megállíthatatlanul fejlődött és az egyre növekvő lakosság, valamint annak igényei egy valóságos építkezési bumm-ot okoztak. Az akkor épült lakótelepek egyike volt a Malomárok lakótelep is, a mai Hlinka utca és Národná trieda. Ezen a városrészen régen főleg bolgárok laktak, akik zöldségtermeléssel foglalkoztak. Erre kedvező hatással volt a nedves talaj, így az egész városrészt ellátták zöldséggel. Ebből következik a városrész „városi kert” elnevezése is.

Mivel a városban nem volt sok strand és az árok vize meglehetősen tiszta volt, sokan jártak ide fürödni. Viszont a szórakozásba vegyült egy kis szomorúság is, mivel a víz erős sodrása miatt néhányan megfulladtak. Tekintve, hogy az árok közvetlenül a Városi park mellett terült el, az emberek innen is szívesen átjöttek a vízhez csónakázni vagy fürödni.

A város egyre csak nagyobbodott, sorra épültek a lakótelepek, és így szükség volt az utak bővítésére is. Ennek okán 1968-ban úgy határozott a város vezetősége, hogy területének célszerűbb kihasználása érdekében lecsapolják a Malomárkot. Így a helyen, ahol egykor víz folyt, ma a város északi és déli részét összekötő négysávos út áll.

 

Visszatér-e valaha a víz a városba?

A közelmúltban már sor került néhány kísérletre a Malomárok visszaállítását illetően. Legutóbb 2013-ban „A vissza a vizet a városba” nevű rendezvény keretén belül, amikor is Kassa töltötte be Európa kulturális fővárosának szerepét. A rendezvény során sikerült megállítani a forgalmat Štefánikova utcán 24 órára, de az emberek nagy részének ez nem volt elég, mivel még mindig fáj a szívük a Malomárok és a régi idők után.