Január 31-én „ A lélek karcolatai” elnevezésű kiállítás megnyitóján vettek részt az érdeklődők a kassai Pedagógiai Módszertani Központban, mely a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, valamint a kassai Pedagógiai Módszertani Központ közös szervezésében – Fecsó Szilárd tanár vezetésével jött létre.
A kiállítást PaedDr. Alica Dragulová PhD., a pedagógiai központ igazgatója nyitotta meg, aki közölte, hogy számára is igen közel áll a képzőművészet, mivel ő maga is a híres eperjesi születésű festőművész, Juraj Škatulár lánya.
A résztvevőket Kekeňák Szilvia, a Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola igazgatóhelyettese is köszöntötte, aki elmondta, hogy a tárlatot abból az apropóból szervezték, hogy az idén 10 éves az iskolán a művészképzés. Az iskola mostani és volt diákjai ezen alkalomból lehetőséget kaptak, hogy kiállítsák műveiket, ahol helyet kaptak az akvarell-, olaj-akril-festmények, monotípia, kollázs, és a linómetszet is. A tehetséges diákok kibontakozását elősegítették mostani és volt tanáraik: Fecsó Szilárd, Tóth József, Komjáthy Zsolt, Cselényi Árpád és Éliás Ádám is.
A kiállítás február 20-ig tekinthető meg.
Tóth Mónika