Noha az igazi tél a fehér fogait január végén és februárban mutatta meg Kassán, a botanikus kertben már most teljes bedobással azon fáradoznak, hogy az orchideák pompázó színkavalkádjával varázsoljanak vidámabb derűt a látogatóik arcára.
Amint azt Sergej Mochnackýnak, a Šafárik Egyetem Kassai Botanikus Kertje igazgatójának tájékoztatásából megtudtuk, 2017-ben is számos tematikus kiállítással akarnak kedveskedni a látogatóiknak. Az első a február 24-én megnyíló orchidea kiállítás lesz, amit a két évvel ezelőtti igen nagy érdeklődést kiváltó rendezvényük sikerén felbuzdulva rendeznek meg újra. Mivel ennek a rendezvénynek az előkészítése szakmai szempontból sok erőfeszítést igényel, ezért arra is szükség van, hogy február 17-től február 23-ig lezárják azokat az üvegházakat, melyekben február 24-től kezdve viszont már a nagyközönség elé tárják a viruló csodákat.
Természetesen ezt megelőzően is érdemes kimenni a kassai botanikus kertbe, hiszen ott mindig van látnivaló. Február 4 és 12 között – naponta 9.00 és 11.00 óra között – például azokat az érdeklődőket várják, akik a méhészettel kezdtek el foglalkozni, vagy csak most szánják rá magukat erre a tevékenységre, és szakmai tanácsokra van szükségük. Érdemes tudni, hogy a botanikus kerten belül már hat éve eredményesen működik a méhészeti szakkör és eddig évi rendszerességgel már öt kiállítást is rendeztek itt. Ennek a szakmai aktivitásnak köszönhető az is, hogy a kassai botanikus kertben egy méhészeti tanösvényt is kialakítottak. Ilenin Imrich doktor, a méhészeti szakkör vezetője elégedetten nyugtázta, hogy egyre nő azoknak a száma, akik komolyabban érdeklődnek a méhészet iránt. A szakmai tanácsért hozzájuk fordulók életkora 10-től 75 évig terjed.
Szaszák Gy.