Kassa városa nagyobb pénzösszeget szán a kultúra támogatására a 2017-es évben. Összesen 250 000 eurót – ez több mint az előző években. Az elmúlt három év során 200 000 eurót kaptak magánszemélyek, szervezetek és egyesületek fejlesztő programjaikra. Újdonság az is, hogy idén lehetőség van, hároméves időszakra szóló támogatást szerezni. Kassa városa, Szlovákiában elsőként hozta létre ezt a támogatórendszert.

,,Úgy határoztunk, hogy növelni fogjuk a kulturális és művészeti programok pénzügyi támogatását. Városunkban megnőtt az érdeklődés az ilyen rendezvények iránt, nemcsak a tehetséges emberek részéről, akik az események megálmodói és szervezői, hanem a résztvevőkéről egyaránt. A hároméves meghosszabbított támogatás bevezetésével segíteni akarjuk a független kulturális szervezetek munkáját. Szintén azokat az egyesületeket is, melyek több kreatív iparág társulatait és magánszemélyeit kötik össze városunkban és a határon túl is. Ezzel egy összhatást érhetünk el, mely fejlett helyi partnerhálózatok kiépítését eredményezheti“-  nyilatkozta Richard Raši, Kassa város főpolgármestere.

A kassai kultúrát fejlesztő támogatórendszer ügyintézője a K13 (Kassa kulturális centrumai)  szervezet. ,,A támogatást igénylő magánszemélyek vagy egyesületek kérvényeiket február 28-ig nyújthatják be. A felhívás megtalálható a www.kosice.sk és www.k13.sk weboldalakon az összes szükséges feltétellel együtt, melyek betartása szükséges a kérvény érvényességéhez -“ tájékoztatott a szervezet igazgatója Ján Kováč.

A támogatás odaítéléséről, vagy elutasításáról szóló határozat előreláthatóan 2017 április végén lesz ismert. A kérvények helyességének és teljességének felülvizsgálása után valamint a szakmai független értékelésüket követően fog a komisszió dönteni.

/EME/