szerkesztő: Filip Orsolya

A kassai McDonald´s melletti kukában talált bomba ügyét terrorista akció helyett zsarolásnak, végül általános veszélyeztetés és testi sértés kísérletének nyilvánították.

Ladislav Kuc a robbantást még 2011 decemberében vitte véghez. A vád szerint az állatok védelmére akarta ezzel felhívni a figyelmet, feltételezhetően mélyen megrendítette saját kutyájának halála. Emellett otthon számos töltényt, tűzijátékot valamint bombakészítéshez való kézikönyvet is tartott. A kassai állatorvosnak, a sintérnek, fenyegető leveleket küldött borotvapengével és egy könyvbe rejtett található robbanószerkezetekkel ellátva. Fenyegető leveleket az egyik üzletláncnak is küldött 100 ezer eurót követelve bennük.

2011-es tudósítás:

A járásbíróság tegnapelőtt az ügyben már negyedszer mondott ítéletet. A több, mint 15 éves börtönbüntetést az államügyész kérelmezte azzal az indokkal, miszerint Kuc a tetteit még fokozta és saját szavai alapján folytatni szeretné őket.

Csak a szerencsén múlott, hogy a gyorsétterem előtti robbantásban senki sem sérült meg. Közvetlenül a robbantás előtt a kuka mellett egy gyerekkocsi állt, benne két gyerekkel. A tettét hidegvérrel követte el.” – állítja az ügyész.

Tatiana Vorbelová ügyvédnő egy órán keresztül védte a vádlottat. Szerinte Ladislav csak a kutyákat szerette volna megvédeni és nem akart ártani senkinek.

Senkit sem ölt meg és az 1900 eurós okozott kárt a szülei már kifizették. A vádlottnak veleszületett szellemi rendellenessége van, amely 14 éves korában derült ki. Ezt a betegséget depresszió és szorongás is kíséri.” – magyarázta. Az ügyvédnő 6 éves börtönbüntetést kérelmezett, ami a vádlott napokon belüli szabadlábra helyezését jelentené, mivel már 2012 januárja óta börtönben van.

A járási bíróság végül 10 év mellett döntött. Amikor a testület elnöke kihirdette az ítéletet, a vádlott elmosolyodott. Eddig ugyanis mindig több, mint 20 éves ítéleteket szabtak ki rá. Kus viszont a mostani ítélet ellen is fellebbezett, ugyanígy az ügyész is.

További 4 év börtön hosszú idő az egészségi állapotát tekintve. Egy gyógykezelő intézetben lenne a helye.” – jelentette ki az ügyvédnő.

Az ügy lefolyása:

  •  2013 júniusa: a Kassai I. Járásbíróság 25 évre ítélte el Ladislav Kucot terrorizmus           vádjával
  •  2013 október: a kerületi bíróság semmisnek tekintette az ítéletet
  •  2014 július: a járásbíróság újra 25 éves ítéletet hozott
  •  2014 szeptember: a kerületi bíróság megerősítette az ítéletet
  •  2016 április: a legfelsőbb bíróság semmisnek tekintette
  •  2016 szeptember: a járásbíróság a bűncselekményt általános átminősítette. A vádlott     23 és fél évet kapott.
  •  2017 május: a kerületi bíróság az ítéletet semmisnek tekintette
  •  2017 november: a járásbíróság 10 éves ítéletet hozott

Forrás: Košice:dnes