A szlovákiai megyei választások eredményének alakulása szombaton Kassán hozta a legdrámaibb feszültségeket. Az elnöki posztért folyó verseny győztesének neve ugyanis csak a szavazatok utolsó eredményeinek közzétételekor vált ismertté. Richard Rašit Rastislav Trnka csak 0,6 tized százalékkal előzte meg és az elkövetkező öt évben így ő lesz a Kassai Megyei Önkormányzat elnöke.
Kassa megyében szombaton a választásokra jogosult személyek 26,73 százaléka adta le a voksait. Rastislav Trnka – az OĽANO, SaS, KDH, NOVA, Šanca jelöltjeként 59 599, Richard Raši a Smer –SD jelöltjeként 58 724 szavazatot kapott. A harmadik helyen 14 843 szavazattal a Most-Híd jelöltje – Pataky Károly végzett.
Érdekesen alakult az 57 tagú megyei képviselő testület összetétele is. Egyaránt 16-16 képviselői helyet szerzett meg a Smer SD és a közösen induló ellenzéki OĽANO, SaS, KDS és NOVA jelöltjei. Ugyancsak 16 képviselői helyet foglalhatnak el a függetlenként indult jelöltek. Egy-egy képviselői szék jutott a Szlovák Nemzeti Párt, illetve a Sportot Kassára és Keletre elnevezésű új párt jelöltjének.
Míg korábban a megyei képviselő testületben a magyar színeket a Magyar Koalíció Pártja képviselte – és magyar alelnököt is adott a megyének, most csak egy képviselőjük – Furik Csaba jutott be. Meglepő eredmény viszont, hogy a Most-Híd 6 jelöltje: Karol Pataky – 5 665, Jozef Želinský – 3 778, Peter Pandy – 3 298, Gejza Sačko – 3 289, Jozef Horváth – 3 169 és Pavol Burdiga 2 340 is mandátumot szerzett.
A kassai jó eredmények ellenére a Most-Híd számára a szombati választások országos szinten mégis csaknem vereséggel végződtek, hiszen mindössze 2 önálló jelöltjük szerzett mandátumot, nyolcan koalíciós listán jutottak be. Az MKP viszont a maga 33 mandátumával továbbra is Dél-Szlovákia legmeghatározóbb politikai súllyal bíró tényezőjének számít.
/szasz/