Az MH Távfűtési holding tegnap memorandumot írt alá Magyarbőd, Petőszinye, Ósva, Lengyelfalva és Györke polgármestereivel, melynek értelmében a felek együttműködésre kötelezték magukat a györkei termikus furatok Kassa városa számára való felhasználására. A cég egy 40 millió eurós pénzügyi támogatást szeretni elnyerni a projektre – ez azonban nem egyszerű, hiszen a támogatás maximális összege 20 millió euró. A cég számításai alapján a vezetékek hozzávetőleg 530 telken ívelnének át, amelyek 1300, többnyire magán tulajdonossal rendelkeznek.

Michal Vrátný, a holding igazgatója elmondása szerint a furat csak a megújuló energiaforrások kihasználásának a kezdetét jelenti. Az innen származó energia nem lesz elegendő egész Kassa számára, ám lehetséges, hogy további érdeklődőket vonz be, így a geotermikus energia felhasználása tovább bővülhet. Úgy véli, hogy a kassai régióban nagy potenciál van, és reméli, hogy a munka során újabb lehetőségekre bukkannak majd, amelyek elősegíthetik a települések fejlődését.

A távhő Kassára való áramlása 2026-ban kezdődhet meg, 2030-ra pedig a duplájára növelnék a teljesítményét. Az energiát emellett maga Györke település is szeretné felhasználni, mégpedig gyorsított haltenyésztésre vagy üvegházas gazdaságra.

Jaroslav Polaček kassai főpolgármester az esemény kapcsán azt is megemlítette, hogy a geotermikus energia felhasználása Oroszország befolyásának csökkentése szempontjából is fontos, hogy ne legyünk rászorulva az onnan szállított szénre. A geotermikus energia használatával évente akár 50 tonnányi szén-dioxid kibocsátását előzhetjük meg.

Forrás: košiceonline.sk, borítókép: Nový čas