Három-négy dolgot csinál egyszerre. Motiválja a tudat, hogy a figyelem középpontjában van. A Thália Színház előadóművésze, a szlovák kereskedelmi tv színésze, Királyhelmec alpolgármestere és a Semi Holsen zenekar frontembere októbertől a košice:dnes televízió reggeli élő adásának műsorvezetője is.

A košice:dnes televízió Szlovákiában – a regionális és lokális médiák között – elsőként indította el reggeli élő show-műsorát. Ez nem egy egyszerű műfaj. Nagyon sok dolgot kell egybehangolni, hogy működjön a dolog. A stúdióban két műsorvezető ül. Az egyik páros Linda Adamčák és Dominik Babušiak. A másikat pedig a rádiós Marika Hulecová és a kassaiak körében jól ismert Nádasdi Péter alkotja.

Szaszák György, tv- igazgató szerint egyelőre jól sikerültek a próbaüzemben sugározott adások. Az egyórás műsorban aktuális napi témákkal foglalkoznak, vendégeket szólaltatnak meg. Mozgókamerájuk Kassa reggeli városi életét hozza be a nézők nappalijába.  Az Antik Telekommal való együttműködésnek köszönhetően a városi forgalom élő képeit is tudják közvetíteni. ,,A magyarság is aktív része Kassának. Próbálunk ezzel a tartalommal is foglalkozni. Nem zárom ki, hogy magyar vonatkozású műsor is lesz a televízióban.” – nyilatkozta honlapunknak Szaszák, azt is hozzátéve, hogy nem konkurálni akarnak a közszolgálati tévé és a kereskedelmi adók műsoraival, egyszerűen csak ki akarják próbálni, hogy képesek e a feladatra.

,,Ez egy jó ötlet! Kassa második legnagyobb városa Szlovákiának – simán tudna belőle profitálni. Ha profin fogjuk csinálni a dolgokat, kialakíthatunk egy nézett csatornát. Mindenképp van értelme!– értékelte az új műsort Nádasdi Péter. Partnerével kiegészítik egymást, műsorvezetésük alatt jelen van a komoly vicc is.  Peti igyekszik lazán csinálni, Marika pedig komolyabban , de profibban. Mindkettőjüknek nagyon kell figyelni és spontán módon reagálni az élő beszélgetések során.  ,,Az adrenalin abszolút jelen van – egy kicsit színházi. De egy karakter csak egyszer születik meg és aztán a színpadon csak játszom a darabot, a reggeli műsorban viszont egymásra van minden vágva. Most az egész műsorból 35 perc élő. Azt kell elérni, hogy reggel 6-tól fél 9-ig legyünk adásban.” – értékelte a forgatás körülményeit a színész.

N. Emese