A műfajok széles palettájával várja a nagyközönséget a kassai Thália Színház az új -, immár 47. színházi évadjában. Amint azt Czajlik József, a társulat igazgató-főrendezője  elmondta, a négy nagyszínpadi bemutatójuk és az egy stúdió színházi előadásuk a népszínműtől a bulvárkomédiáig, a klasszikus vígjátéktól a tragikomédiáig, a kortárs drámától a shakespeari remekműig kínál igazi színházi élményt.

Ennek a repertoárnak az összeállítását az is motiválta, hogy 2016-ban 200 éves a kassai magyar színjátszás – emelte ki az igazgató, majd azt is hozzá tette: „ A jubileum és az itteni magyarság sorsának változásai azonban egy újabb motivációs lehetőséget is kínáltak a színháznak. Egy pszichológiai felmérés alapján ugyanis kiderült, a felvidéki kisebbségi lét egyik problémája, hogy önmagát csak negatív módon tudta meghatározni. A megkérdezettek arra a kérdésre, hogy ki ő, úgy válaszoltak, hogy nem vagyok magyarországi magyar, de nem vagyok szlovák sem. Itt az a jelenség az érdekes, hogy teljesen másként határozza meg magát, mint ami.” A bemutatásra kerülő darabokban a rendezők tehát azt is figyelembe veszik, hogy az énkép kialakulására  a traumák, sérelmek , a kiszolgáltatottság, a megbélyegzettség – nem utolsó sorban az, ha az egyén helyét a társadalomban  kívülről mások határozzák meg – miként hat.

A Thália Színház első bemutatóját már október 13-án megtartják. Tóth Ede: A falu rossza című zenés népszínművét  Puskás Zoltán újvidéki színész-rendező  állítja színpadra.

Az évad második premierje Székely Csaba kortárs drámaíró tragikomédiája lesz, a Bányavakság, A Czajlik József rendezte darab két okból is különleges. Az egyik, hogy a két testvérszínház, a komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház fennállásuk óta először hoznak létre egy közös színházi produkciót, melyet mind a két színhelyen bemutatnak. A másik ok, hogy a román-magyar együttélést is taglaló dráma szlovákiai magyar színpadra kerül.

A harmadik bemutató Ray Cooney: Páratlan páros című vígjátéka, mely immár több mint három évtizede betegre nevetteti a közönséget a világ minden táján. A darabot a Thália Színház egykori színész-rendezője Dudás Péter viszi színpadra. A közönség nyilván örömmel veszi majd azt is, hogy kedvenc színészét az egyik alak megformálásában a színpadon is láthatja.

Az évad negyedik nagyszínpadi produkciója William Shakespeare legismertebb komédiája a Szentivánéji álom, mely Czajlik József újragondolásában és rendezésében kerül a színpadra. A darabválasztásnál az is szempont volt, hogy 2016-ban emlékezünk meg Shakespeare halálának 400. évfordulójáról.

Az évad utolsó bérletes előadására a Márai Stúdióban kerül sor, ahol a közönség egy hamisítatlan szlovákiai magyar miliőben játszódó hazai drámát láthat. Soóki László: A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd című derűs szomorújátékát Benkő Géza álmodja színpadra rendezőként, színészként egyaránt.

A kassai Thália Színház társulatának művészi állományában az új évadban nem sok változás lesz. A Tháliát Vasvári Emese, budapesti színművésznő erősíti, akit a Jancsó-filmekből is ismerhet a közönség. Ő Varga Anikó helyére érkezik, aki távozik a Tháliától, mert  egy filmsorozatban kapott főszerepet.

Az évadnyitó szép színfoltja volt, hogy a Thália előcsarnokában leleplezték a társulat új arcképcsarnokát. A kassai Thália Színház művészeinek portréjait a Capa-nagydíjjal kitüntetett budapesti fotóművész, Kudász Gábor Arion készítette, aki ezúttal Berlinből skype-on köszöntötte a jelenlévőket –  a színészeknek sok sikert, a közönségnek pedig igazi színházi élményeket kívánva.

/szaszák/