Egy 13 éves fiú meglehetősen veszélyes szórakozást választott magának, ugyanis egy autóbusz hátuljára felkapaszkodva utazott Kassamindszenten (Valaliky). A mutatványt a barátai természetesen videóra is vették, amit aztán a közösségi médiába is feltöltöttek. Szerencsétlenségükre a videó a rendőrség figyelmét sem kerülte el, rögtön nyomozni is kezdtek az ügyben.

“Az elmúlt hétvége során a közösségi hálók monitorozása során a rendőri testület tagjai egy olyan videófelvétel birtokába jutottak, amelyen egy Kassamindszenten közlekedő, mozgásban lévő helyközi autóbusz hátulján egy személy volt található. Az út alatt a jármu hátsó ablaka körüli részébe kapaszkodott a bal kezével.” – nyilatkozta Lenka Ivanová kerületi rendőrségi szóvivő.

A rendőrök rövid idő alatt felderítették a “potyautas” személyét, aki egy 13 éves kiskorú fiú. A jogszabályok szerint a tettével szabálysértést követett el, melynek során veszélyeztette a közúti közlekedés biztonságát és folytonosságát. Ivanová azt is elmondta, hogy tekintettel az elkövető életkorára, az ügyet az illetékes járási hivatalnak továbbítják.

A videót a buszjáratot üzemeltető Eurobus társaság egyik felelős vezetője, Peter Korečko is látta, aki azt tette hozzá, keresik a videón szereplő járművet és annak sofőrjét. Elmondta továbbá, hogy nem egyedi esetről van szó, hiszen már a múltban is találkoztak ilyen manőverekkel. Arra figyelmeztetett viszont, hogy az ilyen esetekben a sofőrök is bajba kerülhetnek. Mivel a buszok hátulján nincsenek kamerák, így ok nem láthatják, mi történik ott. A társaság kész együttműködni a rendőrséggel.

Aki viszont a fiatalok kilétéről nem tud semmit, az Kassamindszent polgármestere, de természetesen elítéli az ilyesfajta veszélyes és felelőtlen viselkedést. A környező falvak (Hernádcsány, Hernádgecse) közelségére való tekintettel úgy gondolja, nem biztos, hogy a fiatalok helybéliek voltak. A község lakosait azonban az internetet és a hangosbemondón keresztül is figyelmeztetik az ehhez hasonló helyzetek veszélyességére.

Forrás: rendőrség, Korzár