A Kassán otthonra lelt Németi Róbert fotóriporter legjobb képeiből nyílt kiállítás Tornán, a Fő utca 58. szám alatti Infocentrum kiállító termében. A Fecsó Pál Polgári Társulás által szervezett tárlatot portálunk főszerkesztője, Szaszák Györg az alábbi gondolatokkal nyitotta meg:
Tisztelt hallgatóim, kedves megjelentek!
Én kaptam felkérést ennek a kiállításnak a megnyitására. A szervezők nem tudják – mert nem mondtam meg nekik -, de számomra az igent nem volt könnyű kimondani. Bevallom Önöknek, hogy nekem két tanítómesterem van: az egyik Hamvas Béla, a másik Márai Sándor. A világhírűvé vált kassai író figyelmeztetése villant fel az agyamban, amikor Fecsó Szilárd Tornára invitáló szavaira végül is igent mondtam. Márainak az az intése, hogy: „Aki hallgat, az még keresi az igazságot. Aki beszélni kezd, az már megalkuszik.“ Hát –, nekem a szám kinyílott. Négy mondat már ki is szakadt belőle – így állok most Önök előtt. De, most már folytatom: mit gondolnak, mire alapozva jelenthette ki Márai ezt az előbb említett meggyőződését?
Megvallom, én Hamvas Béla létmagyarázó életművéből arra következtetek, hogy Márai is úgy gondolhatta, hogy az Édenkertben, a Paradicsomban az ember még tudta, hogy minden egyszerű. Egy-szerű. Minden az volt, ami. Beszédre ott – ezért nem is volt szükség. A két-ségbe esés alighanem a bűnbeesés következménye. Az emberből az első szavak tehát a kétségbeesés következményeként szakadhattak fel.
Látják, milyen csodálatos a magyar nyel?! Látják, hogy milyen jelentéstartalma van a mi egyszerű szavunknak, és hogy mit jelent a kétségbeesés kifejezésünk? Azt mondtam, hogy látják – pedig lehet helyesebb lett volna, ha úgy mondom: hallják. Vagy mégse? Ha a magyar nyelv mély forrásaiból merítünk, akkor azt is észrevehetjük, hogy nekünk a világról nem hallásunk, vagy érzetünk van, hanem látásunk, nézetünk. Világlátásunk, világnézetünk.
Itt Tornán ennek a kiállító teremnek a falait most Németi Róbertnek a fotói díszítik. Olyan fiatal tehetség ő, aki megengedheti magának, hogy a létigazságok keresése közben a szája zárva maradjon. Persze a fotói beszédesek: láttatnak! A kimerevített pillanatok látványa, annak inspiratív ereje felismerésfolyamatokat indíthat el a nézőben. És ez így jó! A kiállítás címe is ezért kapta Az objektíven túl címet. Utalás ez egyben a fényképezőgép objektívje mögött álló fotós mibenlétére és a fotó elé álló szemlélődő befogadóképességére is. Ez a fiatal fiú méltó utódja földijének, az Új Szó első nagy fotóriporterének – Tóth Pál Gyulának, akinek a szerkesztőség – ezt kollegájaként tanúsíthatom – olyan nyűg volt a nyakán, mint Németi Robinak, aki jobb híján szintén ennek a szerkesztőségnek a munkaadó béréből tartja el magát. Tóthpálnak is riportfotókat kellett készítenie, de 1971-ben a Berlini Fotóművészeti Világkiállításon – melyen 123 ország 545 fotósának 1095 alkotását értékelték – ezüst érmet nyert. Ezüst érmet az Elementáris szimetria sorozatából való néhány fotójával, amelyek már többet jelentettek a hétköznapi megszokásból készített riportfotóknál.
Nos, Németi Robi is ezen az úton jár. Ha majd végig nézik az itt közzé tett felvételeit, látni fogják, hogy ezekben a fotókban több van a napi sajtó szükségleteinél. A szimetria megragadása úgy tűnik, hogy Németinek is az erőssége. Fotóin az értelem és az érzelem, a fény és az árnyék , a létöröm és bánat, a pillanat és az időtlenség aránya olyan kifejező erővel bír, ami sokatmondó. Fiatal korának megfelelően ez idő tájt úgy látom, hogy a rész és az egész párhuzama foglalkoztatja a legjobban. A primer fotóként felmutatott képből ugyanis mindig kiemel egy arcot, vagy ahhoz kapcsolódó jelenetet, amit ikerfotóként az elsőhöz illeszt. Van egy felvétele, amin a vízzel felpoccsanó sárból egy embernek csak a térdétől lefele lévő alsó végtagja látszik ki, körülötte pedig valamilyen rendezvényre igyekvő közömbös emberek. Ez tehát az elsődlegs – primer fotó. Mellé helyezi a szekunder fotót – annak a férfinak a sáros arcát, akivel az eset megtörtént. Hogy valójában mi idézte elő a történetet ezen a sík terepen, azt nem tudjuk meg. Képaláírásnak akár azt is alá biggyeszthetnénk, hogy: Porból vagy és porrá leszel. Robi elárulta nekem, hogy ez a fotó egy rock-koncerten készült. Ezt az információt még megosztom Önökkel, de a többit felesleges lenne, mert úgy is az a fontos, hogy az adott kép kinek mit mond.
Itt van például a balett-táncosnő. A primer fotón kinagyítva az a mozzanata, amint a színház belső terében a magasba ugorva, a levegőben a lábával egy csodálatos spárgát csinál, miközben széttárt kecses karjaival mintha a lezuhanni akaró hatalmas csillárt tartaná meg. A szerző nyilván pontosítani akarja a történés helyszínét is – ezért a szekunder fotón a színház külső homlokzatát is elénk tárja, előtte a kandelábert megérintve – immár kisestélyi fekete ruhában ugyanazzal a balett-táncosnővel -, de már egy másik, csak őt jellemző kecses mozdulatával. Ezen a fotón annak, akinek semmi köze nincs Kassához nyilván a művésznő és az architektúra egymásra hatásából adódó atmoszféra lesz a megkapó. Nekem viszont sokkal többet jelent. Tudom például, hogy a színház a régi Kassa mértani középpontjában áll. Hogy 1816-ban Dérynéék játszottak itt először magyarul. Hogy 1833. február 15-én itt volt a nemzeti drámánk, a Bánk bán ősbemutatója. Hogy 1945-ben ezt a színházat elvették a magyaroktól. Hogy a Kassai Állami Színháznak elnevezett épület külső és belső faláról – ahol csak elérték, a nemzeti színház építészetileg művészien megformált monogramját, az NSZ-t leszedték. Az én esetemben ezért fordulhat elő, hogy ez a magyar balett-táncosnő – aki Németi Robi fotóján már az ezredforduló után lett a Kassai Állami Színház Balett-társulatának a tagja – a csillárt tartó mozdulatával bennem felkelti a múltból, az értékmegtartó elszántságra is ösztönző asszociációt.
A szemlélődőből nyilván hasonló érzések törhetnek fel akár a Dalai lámának kezet csókoló férfit ábrázoló fotó-, és a hozzá csatolt másik kiemelt felvétel láttán – melyen a láma hittársa sokat sejtető ujjal mutat az eltávozó alak után… A kép nekik és nekünk is más jelentéstartalommal bírhat. De ugyanez mondható el Németinek az angol királyi udvarban készített felvételéről is, és sok más itt is megtekinthető fotójáról. Sikerült lencsevégre kapnia a világ legmagasabb emberét is. És itt Németinek az ötletgazdagságára is fel kell hívnom a figyelmet. A világ legmagasabb férfijét ő egy angol alapiskolába vitte el, ahol a bordásfalhoz állítva fotózta le. Úgy, hogy a bordásfalon körülötte kapaszkodó gyerekekhez hasonlítva nagyon jól érzékelhető legyen az óriás alakja. Ebben az esetben a magasságkülönbség viszont a szekunder fotón látszik jobban. Hogy a helyzet mit ültet a fotóalanyok arcára, az viszont a primer felvételről olvasható le jobban. Nekem tetszik ez a megoldás!
Még egy valamire szeretném felhívni a figyelmüket: nekem feltűnt, hogy Németi a tájat sem ábrázolja ember nélkül, de a saját meglátásaimat, a benyomásaimat már nem sorolom tovább. Végül is az lesz a fontos, amit a kiállított fotók elé állva Önök fognak érezni.
Az összkép kialakításához azért fontos még elmondani, hogy az élet hogyan is bánt eddig ezzel a fiatalemberrel. Nos, a napvilágot Királyhelmecen látta meg 1988-ban. Azért ott, mert édesanyját oda vitték szülni, de a lakóhelyük Ágcsernyő. A Bodrogköznek tehát ez a része volt az, ami a világra eszmélését meghatározta. Középiskolai tanulmányait is otthon, a Kereskedelmi Akadémián végezte. Szlovák és angol nyelvből, valamint ökonómia és könyvelés tárgyakból érettségizett. De úgy istenigazából a közgazdaság azért nem érdekelte. Tizenéves korában a multimédiás szakkörök ragadták meg inkább a figyelmét. A fotózás iránti vágya is itt merült fel először. Az első fényképezőgépét viszont Nagy-Britanniában vette meg – 2007-ben, amikor elment meglátogatni az ott dolgozó nővérét. Az érettségi vizsga után – más lehetőség híján – visszautazott Észak-Angliába. Az első munkahelyeinek semmi köze nem volt a fotózáshoz, noha erről ő azért nem mondott le. A kompakt fényképezőgépét egy komolyabb tükörleflexes fényképezőre cserélte, és 2009-ben munkavégzési kérelmet nyújtott be York város napilapjához. Először elutasították, de ő nem hagyta magát. A rámenősége végül is kinyitotta a szerkesztőség ajtaját. Először két hetes fizetetlen fotóriporteri pozíciót ajánlottak fel neki. Mikor bizonyított, következett a fizetett heti egy alkalomra szóló megbízatás, majd a heti két- és három napos megbízatás.
2010 nyarán döntött úgy, hogy saját vállalkozásként végezve szabadúszó fotós lesz. Megtehette, mert a Yorki napilapon kívül most már más magazinok is közölték a fotóit. Újabb lépcsőfokot jelentett, hogy 2011-től a Solent News nemzetközi hírügynökség fotoriportere lett. Napi szinten különböző sajtókonferenciákon, híreseményeken vett részt. Piár- és reklámfotózásokat bíztak rá. Koncertektől kezdve a portré fotózáson át egészen a bűnügyi sztorik fotózásáig terjedt a skála. Fotóit Anglia olyan híres napilapjai közölték, mint a The Times, Daily Mal, The Daily Telegraph, The Daily Express, vagy a Gardian – és még több más. A NAPA 2011-es és 2012-es versenyén két fotójával már a győztes kategóriába került.
Sínen volt, sikeres lett! Neki mégis hiányérzete támadt. Hiányozni kezdett a szőlőföldje, – és a honvágy mindennél erősebb tud lenni! A párjával – Szilviával együtt ezért úgy döntöttek, hogy hazajönnek. 2013 augusztusában felmondott az ügynökségnél és még abban a hónapban hazatértek. Kassán találtak otthonra. Itthon először a Nový Časnak és néhány magyarországi kiadónak, köztük a Blikknek és az 5Perc Angol Magazinnak fotózott. 2015 októberétől lett az Új Szó kassai tudósítója és fotósa. Az biztos, hogy fotózni jobban szeret, mint írni. De a mai publicistától már elvárják, hogy mindent maga csináljon. A kiadónak ez így anyagilag is előnyösebb, de nem biztos, hogy minden esetben a lap színvonalát szolgálja ez a gyakorlat. Németi Robi ezt most kénytelen felvállalni, mert ott tartanak, hogy minden percben várják az első gyermekük megszületését. Én bízom benne, remélem, hogy az az idő is eljön, amikor Robi a riport fotózás mellett a művészi elképzelései megvalósítására is több időt fordíthat majd. Őszintén kívánom neki, hogy így legyen! Önöknek pedig köszönöm a figyelmüket.
