Zsabka Attila, az énekelt vers hazai apostola, a Kor-Zár együttes alapítótagja az idén ötven éves. Ebből az alkalomból november 20-án Kassán, a Thália Fesztiválon ad jubileumi koncertet, ahol Vadkerti Imre és Lakatos Róbert lesz a vendége.
November 23-án a Terminál Workhouse vendégszerepel a kassai Thália Szíházban.Dancses Ildikó M/Ámor, vagy amit akartok című zenés vígnépszínművét mutatják be. A budapesti Szkénéből érkező fiatal alkotócsapat Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának cselekményét ültette át a mai magyar valóságra a színészek improvizációi alapján. Makkoshotyka polgármesterének egyetlen lánya esküvőre készül a falu volt tsz-elnökének fiával. Az egész község lázasan készül, ám – ahogy az lenni szokott – a dolgok nem mennek simán…
A Thália Fesztiválon ebben a hónapban még egy produkcióra kerül sor. November 26-án a Jumbo Centrum esztrádtermében az ötven éve elhunyt magyar író, filozófus és esztéta – Hamvas Béla életműve előtt tisztelegve ezúttal Varga Lívia és Nádasdi Péter színművészek adnak elő részleteket a szerző A bor filozófiája című művéből, amihez a zenei aláfestést a RÉV zenekar adja Lakatos Róbert és Agócs Gergely közreműködésével. A hangulatot egy egri- és egy bodrogközi borász borkínálata és a nagyidai Ilosvai Néptáncegyüttes táncosainak virtuozitása is emelni fogja.
/Sz/