Elgondolkodtató, szellemi izgalmakat kínáló kortársművészeti kiállítással zárja ezt az évet a a Kassai Botanikus Kert. Matúš Lányi Genetikus adathordozó lemezek című kiállítása december 17-ig tekinthető meg az intézmény Mánesova 23. szám alatti  székházában.

Matúš Lányi egyike azon kevés kortárs művészünknek, aki saját meglátásainak kifejezésére a festészetében, grafikáiban és videóiban a létezés és az élet titkainak kutatásában a különböző vallások, de legfőbb képen a kereszténység tanításait is programszerűen alkalmazza, olykor ütközteti. A mostani kiállításán azok a növényi anyagokból készített művei tekinthetők meg, amelyek neodarwini módon reagálnak az élet irányultságára, tehát ahol a genetikus információk folyását nem a magasabb rendű értelem határozza meg. Lányi ezen a kiállításom azt próbálja a nézői elé tárni, hogy például a növények, virágok, fák esetében magának a DNS-nek milyen az élete. Természetesen ezt nem megmondó emberként teszi. Ő csak képeket tár elénk, a tikos üzeneteket kinek-kinek a saját valósága szerint kell dekódolnia.

Matúš Lányi 1981-ben Szepesváralján született. Képzőművészeti alapismereteit a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karának intermediális tanszékén szerezte meg, ahol jelenleg  a szabad kreativitású műteremben doktoranduszi éveit tölti. A hazai és a csehországi bemutatkozásain kívül sikeres kiállításai voltak már Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Svájcban, Olaszországban és Amerikában is.

/szasz/