Kassa Téhányi lakótelepén, a Hanoi utca 2 szám alatti blokklakás mellett kedden nem sokkal 13 óra után a földön mozdulatlanul elterülő fiatal emberhez riasztották a mentőszolgálatot és a rendőrséget. A kiérkező mentőszolgálat a 31 éves férfi életét már nem tudta megmenteni. Jana Mésárová, a rendőrség szóvivője az esettel kapcsolatosan csak annyit erősített meg, hogy a szerencsétlenül járt fiatalemberen az idegen kéz okozta halál nyomait nem találták meg. Az eset kivizsgálását a rendőrség elkezdte. 

A szomszédok bizonyos feltételezése szerint a férfi öngyilkosságot követett el, a tömblakás 6. emeletéről vetette le magát. Véleményük szerint szerelmi csalódás lehetett tettének a kiváltója, ugyanis elköltözött tőle az a hölgy, aki bizonyos idő óta vele lakott.

/sz/