A Katedra Alapítvány által támogatott, az alapiskola felső tagozata számára meghirdetett Pénzes István Anyanyelvi vetélkedő az idén hatodik alkalommal került megrendezésre. A szeptembertől decemberig tartó négyfordulós elődöntőbe 36 csapat kapcsolódott be, de a döntőbe csak 16 csapat verekedte be magát. Köztük versengett a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolaháromtagú lánycsapata –Haraszti Borbála, Lázár Laura és Sivák Dóra felállásban is. Az országos fordulóra 2019.május 14-én került sor Dunaszerdahelyen az Építészeti Szakközépiskola tornatermében. A döntő két fordulóban zajlott, a versenyzők kétszer 60 perc alatt számtalan izgalmas, játékos, de gondolkodtató nyelvtani feladatot oldottak meg. Voltak intarziás, anagrammás gyakorlatok, képrejtvények, szóegyenletek, szólások és közmondások, szinonimák egy hangzóra, de a csapatoknak szótagláncokkal is meg kellett bírkózniuk,

A lelkes háromtagú csoportok méltón képviselték iskolájukat Vásárútról, Gútáról, Komáromból, Diósförgepatonyból, Vágsellyéről, Kassáról, Felsőszeliről, Zsigárdról, Nádszegről, Dunaszerdahelyről, Nagyfödémesből, és Pozsonyból. A döntőbe jutott csapatok közül az ötödik legjobb eredménnyel büszkélkedhetik a Márai csapata.(Az ötödik helyen két csapat végzett azonos pontszámmal)

Helyezettek:

1. Anyanyelvi búvárok – Bahurek Vivien, Mihályfi Lilla, Szabó Réka- Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye; felkészítő: Mgr. Paszmár Erzsébet
2. Titkosítva – Bedecs Patrik, Lénárt Dóra, Vankó Izabella – Széchenyi István Alapiskola és Óvoda, Felsőszeli; felkészítő: Mgr. Morovics Ibolya
3. Határozott határozók – Adamek Bianka, Búzás Eszter, Slezák Dóra- Munka Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Komárom; felkészítő: Mgr. Szabó Szilvia

4. Harisnyások-Kerek Lilla Flóra, Kerek Anna Ibolya, Ötvös Sebastian – Borsos Mihály MTNY Alapiskola, Nagyfödémes, felkészítő: Mgr. Forró Dániel

5. Igéző trio – Sivák Dóra, Haraszti Borbála, Lázár Laura – Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskola Kassa; felkészítő: Mgr. Ádám Anikó

5. Sivatagi rókák – Čerňanská Veronika, Sziegl Laura, Szédelyi Krisztina – Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony;felkészítő: Mgr. Hajdú Viktória

TM