Nyilvánosak az idei megyei önkormányzati választások jelöltlistái. A november 4-iválasztásokon Kassa megyében összesen 469 jelölt szál versenybe az 57 képviselői székért. Ez 66 képviselőjelölttel több, mint négy évvel ezelőtt.
A megyeelnöki posztért 15 jelölt, köztük Kassa város polgármestere Richard Raši (Smer-SD, MKP, Szlovákia zöld pártja, Polgármesterek és független jelöltek párt), Rastislav Trnka (OĽANO, SaS, KDH, NOVA, ŠANCA) valamint Királyhelmec polgármestere Pataky Károly (MOST-HÍD, SKOK) verseng.
Nagy az érdeklődés a képviselőtestületi székek iránt is. „Kassa megyében a választók 11 választási körzetben voksolnak majd. A legtöbb jelölt a Nagymihályi járásban indul, ahol a nyolc képviselői helyért 74 jelölt verseng,”- közölte Zuzana Bobriková, a megyei önkormányzati hivatal szóvivője.
Az 1. számú kassai választási körzet választói 5 képviselőt választhatnak 51 jelölt közül. „A második kassai választási körzetben a 6 képviselői székért 46-an indulnak, míg a harmadikban 2 képviselői székért 14 jelölt indul,” – mondta Z. Bobriková. „A negyedik kassai körzetben 4 képviselői posztra 36 jelölt vár,”- tette hozzá.
A Kassa környéki járás 66 jelöltjéből nyolc lehet képviselő, míg a Rozsnyói járás 41 képviselőjelöltje közül 5 járhatnak sikerrel. Két – két képviselője lesz a Gölnicbányai (17 jelölt) valamint a Szobránci járásnak (15 jelölt). Az Iglói választási körzetben 39-en versengenek a 7 képviselői posztért. A Tőketerebesi járás választópolgárai 69 jelölt közül választanak 8 képviselőt.
Színes a jelölt felhozatal, több párt az összes szavazókörzetben indít jelölteket, de a jelöltek 20-százaléka párt támogatás nélkül, független képviselőjelöltként szál versenybe a voksokért.
A jelöltlistákat itt tekinthetik meg: https://web.vucke.sk/sk/samosprava/zastupitelstvo/volby/volby-do-organov-samospravnych-krajov-2017/