A kortárs művészet egyik kreatív megnyilvánulása a néhány éve Kassán is népszerűvé vált Fehér éjszaka elnevezésű rendezvénysorozat. Mivel erre az akcióra a város különböző területein éjszaka kerül sor, ebből az élvezetből eddig a kisebb gyerekek érthető módon kimaradtak. Most viszont ezen is változtatnak. A Kassai Történelmi Gyermekvasutat üzemeltető társulás ugyanis a hónap utolsó napján, vagyis szeptember 30-án 19 órától éjfélig tartóan a fényhez kapcsolódva sok meglepetéssel ezúttal kimondottan a gyerekeket és a szüleiket várja a Csermely-völgybe.
Amint azt Zuzana Lehotská, a Kassai Gyermekvasút szóvivője portálunknak elmondta, a Csermely-völgyi vasúti pályán ezúttal egy speciális vonatszerelvény fogja szállítani az utasokat, akiket egyebek mellett a Tarven tüzes-táncsoport és a KEEP MOVIN együttes akrobatái fogják szórakoztatni- jó zenével és fényeffektusokkal is erősítve az élményeket. Fontos információ az is, hogy a rendezvény helyszínére a Kassai Tömegközlekedési Vállalat a Maraton-téri megállótól – 18.55 órától kezdve 23.45 óráig tartóan – minden órában ingyenes autóbuszjáratot indít. Az említett útvonalon ezúttal egy történelmi ereklyének számító Ikarusz busz fog közlekedni.
/szasz/