A kerékpárosok már májustól igénybe vehetik Hernádtihany – Družstevná közötti útszakaszt, amely arra szolgál, hogy elterelje a kerékpáros forgalmat a veszélyes Kostolianska útról. Néhány kerékpáros azonban az erdőn át vezető útszakasz minőségére panaszkodik.
„Az útvonal Kassáról Družstevnára akár szép is lehetne, viszont nem ajánlatos eső után nekivágni, az erdei útszakaszon ugyanis a sárban dagonyáztunk. Más helyeken pedig nem volt más választásunk, mint tolni a biciklit, mivel valamelyik útszakasz csak traktorok és teherautók nyomaiban vezet.” – írja le élményeit az egyik kerékpáros. Hozzátette, hogy a visszafelé vezető utat inkább a régi Hernád-parti úton tették meg, mivel a sárban a kockázatos lett volna átkelni. Emellett még néhol táblák is figyelmeztetnek arra, hogy inkább toljuk a kerékpárt.
A Kassai Városi Erdők igazgatóhelyettese, Miroslav Tököly magyarázata szerint az útszakaszon végzett, fakitermeléshez köthető munkálatok felelősek az erdei út jelenlegi kifogásolható állapotáért. Elmondása alapján azonban az útszakasz néhány napon belül visszanyeri a rendeltetésének megfelelő formáját. Egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy ez egy alacsony kerettel létrehozott, erdei, természetes kerékpárút, ami nem tökéletes ugyan, de a körülményekhez képest a legjobb. Emellett azt gondolja, hogy más utakon is gyakori dolog, hogy a kerékpárosnak le kell szállnia a kerékpárról a terep nehézsége miatt.
Forrás: Košice:dnes