Kassa-Nyugat városrészének polgármester-helyettese, Andrej Sitkár (Smer)kerítést építtetne Mašličkovo illegális roma telep és az a mellett fekvő gyorsforgalmi út közé. Az ötletet a szomszédos Luník XI polgármestere, Marcel Šaňa (RKP) is támogatja.
Sitkár kezdeményezésének oka a telepi gyerekek és felnőttek a forgalmas gyorsforgalmi úton való gyakori jelenléte, amellyel növelik a balesetek kockázatát és számát. Ennek következtében nemrégiben is történt egy baleset az Optima bevásárlóközpont és a Luník XI között, melynek során egy 10 éves telepi gyerek vesztette az életét.
„Nyugat városrésszel együtt közösen szeretnénk megépíteni a gyorsforgalmi út melletti kerítést, helyet hagyva a gyalogos átkelőnek – így az emberek kénytelenek lennének azt használni az úton való átkelés során.” – nyilatkozta Marcel Šaňa.
Sitkár már korábban kérvényezte a várostól a probléma orvoslását. Szerette volna, hogyha tárgyalnak az egész út elkerítéséről – a Luník XI-re való bevezető úttól egészen a Sacára vezető út csatlakozójáig, hasonlóan, ahogy az Eperjesről a városba vezető útnál levőhöz. A városi magisztrátustól azt a választ kapta, hogy a 675 m hosszúságú kerítés 20 ezer euróba kerülne, amelyre viszont nincs a költségvetésben elkülönített pénz. Továbbá, hogy az adott útszakasz a Nemzeti Autópálya Társaság tulajdonában van, ezért őket is megkereste, de tőlük viszont a mai napig nem kapott választ.
A társaság úgy véli, hogy a kereszteződés elkerítése nem akadályozná meg azt, hogy az emberek a felüljáró alatt levő vízforráshoz járjanak. „Vannak tapasztalataink hasonló útszakaszokkal, ahol az emberek a kerítésben folyamatosan kárt téve járnak át a gyorsforgalmi utakon. Szükséges lenne elkeríteni a Luník XI-re vezető utat is, vagy ivóvízforrást létesíteni Mašličkovo telepen.” – magyarázza a Nemzeti Autópálya Társaság szóvivője, Michaela Michalová.
Forrás: Košice:dnes
Borítókép: TASR