Mivel a Kelet-szlovákiai Energetikai Holding /VSE Holding/ vezetősége december 10-én a vállalat dolgozóit tömörítő Energetikai – Vegyi Szakszervezet vezetőivel a 2021-es évre szóló béremelés nagyságáról a negyedik egyeztetés során sem tudott dűlőre jutni, ezért sztrájkkészültséget hirdettek.
A jelenlegi helyzet szerint a Holding 17 euróval szeretné a dolgozói alapfizetését felemelni, míg a dolgozók szakszervezete 40 eurós emelést követel. A szakszervezet szerint a VSE Holding egy dolgozóra számítva havi 2 700 eurós nyereséget ért el, ezért a béremelési követelésüket reálisnak tartják.
Andrea Danihelová, a VSE Holding szóvivője elhamarkodottnak mondta a szakszervezet lépését, ugyanis ők jelezték, hogy hajlandóak a kollektív szerződést illetően a további tárgyalásokra és olyan eredmény elfogadására, ami mind a két félszámára megfelelő lesz.

/sz/

Borítókép: Trend