Október 1-től már egészen Hidasnémetibe is el lehet jutni Kassáról – jelentette be Rastislav Trnka megyeelnök. Az eddig Miglécig közlekedő járatot ugyanis meghosszabbították, eleget téve ezzel a határ túloldalán lakók igényeinek. A járatok a hidasnémeti vasútállomáson csatlakoznak majd rá a Miskolcra, illetve Abaújszántóba tartó vonatokra, valamint ugyanígy az ellenkező irányokba is.

A megyeelnök a hírt magyar nyelven is közzé tette a saját Facebook-oldalán, kifejezte továbbá, hogy nagyon örül ennek a lépésnek, mivel fontosnak tartja a megfelelő közlekedés kiépítését a határon túliak számára (is), továbbá Migléc, Kenyhec, Abaújszina és Enyicke megközelíthetőségének biztosítását.

A buszjáratot maga a megye finanszírozza, működését pedig az EuroBus a.s. busztársaság biztosítja. Az árak nem térnek el az elővárosi buszokon vásárolt jegyekétől, Magyarország területén forinttal is lehet fizetni, ám a társaság inkább a csipkártyák használatát ajánlja, amelyet a kedvezményesebb utazás mellett még online is feltölthetnek az utasok.

A menetrend itt található.