E hét végén, október 6-án tartják Kassán a 96. Nemzetközi Békemaratont, melyen az idén 2 168 futó áll rajthoz. A klasszikus maratoni táv mellett ezen a napon a futás megszállottjai – közel 14 500-an – több más számban is összemérik képességeiket.

A kassai Maraton szervezői ezúttal két újdonsággal is meglepik az ideérkezőket. Az egyik, az ideutazásra vonatkozik, ugyanis október 5-én 11.00 órakor a pozsonyi főpályaudvarról rendkívüli gyorsvonat indul Zsolnán keresztül Kassára, mégpedig azért, hogy az érdeklődők könnyebben eljuthassanak Európa legrégebbi futóversenyének a színhelyére. Mivel feltételezik, hogy néhány versenyző is igénybe veszi ezt a járatot, a vasúti szerelvényen futópadok is lesznek, melyeken útközben edzéseket is tarthatnak. A Maraton expressz utasai természetesen a itt tartózkodásuk ideje alatt a Kassai Fehér Éjszaka rendezvényeit is megtekinthetik. Ez a gyorsvonat Kassáról másnap, október 6-án, 16.13 órakor viszi vissza utasait a fővárosba.

További újdonságnak számít, hogy a szervezők Kassa Fő utcáján – melyen a Maratoni táv futói végighaladnak – fémkonstrukcióból két felüljárót állítanak fel a gótikus székesegyház mellett. A szurkolók és a Kassán tartózkodó turisták így most ezen a felüljárón a Malom utcáról, vagy az Erzsébet utcáról érkezve is úgy mehetnek majd át a Fő utcán, hogy a futókat nem fogják verseny közben akadályozni.

/szasz/