Ez ősz végén immár a negyedik várünnepséget rendezték meg a Márkusfalvi várban, a Máriássy család ősi fészkének számító helyen. Hogy erre sor kerülhetett ebben a Kassán élő Máriássy Péternek van nagy szerepe, aki azon kívül, hogy pár évvel ezelőtt megjelentette a Máriássy nemzetség tíz évszázada című könyvet, mely 1057-től mostanáig tartóan közli a családfát, mindent megmozgat annak érdekében is, hogy a régi várat megmentse. Vele készült az alábbi beszélgetés.
Milyen állapotban volt a vár, amikor visszakapta? Egyáltalán hogy és mikor kerülhetett erre sor?
A restitúciós törvény életbe lépése után, 1992-ben mi is beadtunk egy kérvényt. Egy év eltelte után a legnagyobb megdöbbenésemre a földhivatal jogásza közölte velem, hogy nem tudják visszaadni a várat. Kérdeztem, hogy miért nem? „Hát azért, mert a maguké!“- válaszolta nevetve, majd azt is hozzá tette, hogy a szocializmus évtizedei alatt hiába törekedtek a magántulajdon államosítására, ezt a várat nem vették el, mindmáig a Máriássy család tulajdona.
Ez hogyan történhetett meg?
Báró Máriássy János 1890-ben alapítványt hozott létre a családi levéltár megőrzésére, amit a vár észak-keleti tornyában helyezett el. Az alapítvány tulajdonjoga a család nevére volt bejegyezve.
A várra tehát a második világháború után a csehszlovák állam azért nem tette rá a kezét, mert alapítványi tulajdon volt?
A pontos okokat nem sikerült kiderítenem, de látszólag inkább azért, mert az államaparátusnak nem állt érdekében azonosítani, hogy ki mindenkire vonatkozik a „Máriássy család” elnevezés.
Törődött valaki ezzel a várral a két világháború között?
Máriássy Ödön 1933- ig gondoskodott róla, majd Márkusfalván eladta a várkastélyt és más épületeket is a faluban, továbbá a földeket és az erdőt is. Elköltözött innen, és a levéltárunkat is magával vitte.
Hova?
Mádra. Ez a Tokaj-hegyvidék része Magyarországon. Innen aztán a család beleegyezésével ez a levéltár – mint örök letét lett elhelyezve az Országos Levéltárban Budapesten, amit most Magyar Nemzeti Levéltárnak hivnak.
Máriássy Ödön a várat is eladta Márkusfalván?
Nem, csak a barokk-reneszánsz várkastélyt és később a rokokó stíulusban épült – nyári lakként használt – Dardanellák épületét. A kastély jelenleg múzeumként működik, bútorkiállitás tekinthető meg benne már évek óta. A villa pedig egy hagszermúzeumnak ad helyet.
Ödön után ki törődött a várral?
Báró Máriássy Géza, és az ő halála után pedig az én apám, Báró Máriássy János. Apám 1941-ben megnősült, és oda költözött egy környékbeli kúriába. Márkusfalván éltünk egészen 1953-ig. A második világháború befejezése után a levéltári épület tanácstermében a helyi alapiskolának egy osztálya volt elhelyezve. 1959 – ben felépült az új iskola. A várban ekkor már öt család lakott. 1965-ben a kerületi kulturális osztály úgy döntött, hogy múzeumot fognak nyitni a várban. Később – 1970-74 között – bizonyos várkonzerválási munkálatokat el is végeztek. Akkor – a munkálatok miatt – az ott lakókat ki is telepítették onnan. A tervek szerint a nagy pedagógusnak – J. A. Komenskýnek, továbbá a szepesi nemeségnek a múzeuma lett volna az épületben elhelyezve. Csakhogy 1970-től kezdődően – mikor az úgynevezett konszolidációs időszak az 1968-as események után elkezdődött, azokat az embereket, akik itt a nemességnek múzeumot akartak létesíteni, elbocsátották a munkahelyükről. Lényegpében 1974-től 1992-ig gazdátlanul állt a vár, én mint ahogy mondottam is, ekkor kezdtem el foglalkozni vele.
Mik voltak az első teendők?
Egy vaskaput csináltattam, befalaztattam az ajtókat és a nyugati várkaput, hogy a szabad be- és kijáratot megszüntessem. Ezt a várat nem természeti csapások tették tönkre, hanem az emberi gyarlóság. Akik hozzáfértek amennyire csak tudták, szétszedték. Először a mozdítható faanyagokat, utána pedig a fémillesztéseket hordták el. Mivel ez a vár nemzeti műemlék épületnek számít, pályázatot adtam be a kulturális minisztériumhoz. Először archeológiai- és művészettörténeti kutatásokra, majd a levéltári épület terveinek a kidolgozására kaptam támogatást. Később a kulturális minisztériumnál sikeresen pályáztam a levéltári épület tetőzetének javítására. Az udvar és a külső területek megtisztításában a kassai cserkészek is segédkeztek több éven keresztül.
Miket sikerült elérni?
Az utóbbi évek javításai során megcsináltuk a levéltár gerendás mennyezetét, újraépítettük a kéményeket. Ez év folyamán sikerült kitakarítani a felső udvart, az északi várfalat kívülről kiépíteni és az alsó udvaron a várfal javítását is elkezdtük. Amit akartunk, azt részben sikerült is elvégezni, de mivel vége lett a szezonnak (falazás és vakolás), e munkálatokkal le kellett állnunk, ugyanis szeptember 15 után már nem biztos, hogy az előírások szerint száradna meg a vakolat. Mindenféle rengeteg hordaléktól is ki kellett takarítanunk a vár belső területét, ami nagyon sok erőfeszítésbe került, de a 26 falubeli munkás – az Európai Szociális Alap támogatásának köszönhetően alkalmazhattam a helyi munkanélkülieket – derekas munkát végeztek.
Mik a távlati célok?
Martin Koňar építésszel már 1994-ben kidolgoztunk egy elképzelést arra vonatkozóan, hogy miként lehetne hasznosítani a várat. Azóta sok új dolog került a felszínre és ezért a jövő évre be van ütemezve a vár urbanisztikai és építészeti tervének a továbbfejlesztése. A cél az, hogy az erőfeszítéseink a vár kihasználására még nagyobb értelmet nyerjenek. Számtalan lehetőség adódik. Ennek az egyik legjobb példája a nagy sikerű várünnepség, melyet az idén már negyedszer rendeztünk meg , és sok érdeklődőt vonzott. Bevezettem azt is, hogy ez a várünnepség hálaadó szent misével kezdődjék a máltai dámák és lovagok részvételével – a várban és a Szent Mihály-templomban az idén fogadhattuk Alfred von Schönburg-Hartenstein főherceget, Szlovákia Máltai nagykövetét, Johanes Lobkoviwiczot, a Máltai Lovagrend Cseh Nagyprioritásának procurátorát, illetve gróf Norbert Salburg-Falkensteint az Osztrák Máltai Lovagrend Nagypriorátusának procurátorát – mert hiszek az isteni útmutatásban, hogy ezt a várat meg lehet menteni, újra élettel lehet megtölteni. Még fontosabb eredménynek tartom azonban, hogy a környékbelieket is sikerült bevonni különboző programok megszervezésébe. Az idén sor került már koncertek, filmvetírések megrendezésére is a várban. Vagyis az épület a maga turisztikai látványossága mellett kulturális – és művészeti rendezvények, közösségi események színhelyévé válik. A terveim szerint hasonló jellegű rendezvlnyeknek, akár kiállítások rendezésére is szeretnék a jövőben teret biztosítani.
Szerintem a várban a filmmel is kellene valamit kezdeni, annál is inkább, mert Máriássy Félix filmrendező, a magyar filmművészet megalapozója is itt született, noha a pályája Budapesten teljesedett ki…
Igen, ez így van. A lehetőség most már adott, akár erre is. Számomra az a biztató, hogy most már egyre nagyobb számban jönnek a turisták is. A faluban van egyébként egy hölgy, aki fogadni tudja őket, aki elmondja nekik a vár történetét.
1284 – óta áll ez a vár. Hogyan lehetne röviden összefoglalni, hogy a Máriássy nemzetség mit adott ennek a szepességi térségnek?
Erről a kérdésről könyvet kellene írni. A Szepesség akkoriban még nem volt belakva. Az őseim embereket telepítettek be ide, akiknek munkát, megéhetést biztosítottak. Nowy Targ környékéről ruszinokat, Toplica /Teplička nad Hornádom/, Merény /Wagendrüssel, Nálepkovo/ községekbe pedig német telepeseket hívtak. Ők eleinte az erdőirtásokban vettek részt, majd amikor a bányákat is megnyitották azokban dolgoztak. Aranyat, ezüstöt, rezet , később vasércet termeltek ki ezen a vidéken. Térségünk lakói hosszú időkön át mezőgazdasággal, erdei munkával, bányászattal foglalkoztak. Jómagam megpróbáltam a hozzáférhető tanulmányok, levéltári források nyomán feltérképezni a család leszármazottait, de a családtörténet helytörténeti részletekre kiterjedő feldolgozása a jövő és történelemtudomány feladata kell hogy legyen. Mindemellett viszont megemlíthetem a Kalligram Könyvkiadónál a közeljövőben megjelenő kötetet, amely a kutatásaim tészét képező 130 Máriássy-portréval és a társszerző Tüskés Anna alapos tanulmányának közreadásában a Máriássyak ősgalériájának feldolgozásával szeretné megismertetni az olvasókat.
Köszönjük a tájékoztatást. További sok ösztönző erőt kívánunk az értékfeltáró és tovább örökítő munkájához!
Szaszák György
