Súlyos vasúti szerencsétlenség történt ma kora reggel az Enyicke és Mátyóc közötti 500-as számú szélesnyomtávú vasútvonalon. 5 óra 43 perckor Alsóhutka közelében (a Hernád forgalmi kitérőnél) a Mátyóc/Ukrajna felé indított tehervonat „dvojička” becenevű mozdonya – mely üres vagonokat húzott – eddig ismeretlen okból kisiklott és a sínek melletti felsővezeték-tartó oszlopnak ütközött, maga után rámtva három kocsit. A mozdonyvezetőt, aki az eddigi információk alapján nem vette figyelembe az áthaladást tiltó jelzőlámpát, a mentőalakulatok szabadították ki az összepréselődött vezetői fülkéből és szállították kórházba. Az előzetes információk szerint lábtöréssel megúszta a balesetet.

Amint azt Martina Pavliková, a Szlovák Vasutak szóvivője a sajtó tudtára adta, a szerencsétlenség okának kivizsgálása folyamatban van és az érintett útszakaszon előreláthatólag 24 óra után áll vissza a közlekedés megszokott rendje. Közölte egyúttal azt is, hogy ennek a szerencsétlenségnek nincs kihatása a a vasúti személyforgalomra.

/szasz/