Botka Dávid több KRESZ előírást is megszegett, amikor hétvégén a 40. Kassa Rally versenypályái között haladt át, legalább is ez derül ki a rendőrségi közlemény anyagból. amit Ing. Alexander Szabótól, a Kassa Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjétől kapott portálunk.
Röviden ilyen időrendi sorrendben történtek a kihágások a közlemény szerint:
Az egyik járőrünk a rally verseny biztonságos lemenetelére ügyelt a Csermely úton. Arra lett figyelmes, hogy egy Mitsubishi nagy sebességgel elhúzott mellettük, két zárt vonalú sávot keresztezve ellen irányban. Mind ez a verseny zónán kívül történt, nem messze a Lokomotíva Stadiontól.
Ezután 50 méterrel tovább ez a sofőr úgy váltott csúszással sávot, hogy közben a kocsi hátsó része a gyalogosok biztonságát és életét veszélyeztette. Azok a járókelők, akik ebben az időben ott tartózkodtak – azaz, a starthoz igyekeztek – ijedtségükben a gyeprészre ugrottak.
A járőrünk a Csermely úton, 200-méterre a biztonsági zóna előtt állította meg Botka Dávidot . A járőrök többször is felszólították őt hogy szálljon ki az autóból és mutassa meg az iratait, de ellenált. Végül kiszállt, de az iratokat továbbra sem adta át, majd vehemensen vissza ült a kocsiba és nyitott ajtóval a gázra taposva elhajtott. Az egyik rendőrnek el kellet ugrania az autó elől.
A kollégáink üldözőbe vették a kocsit, de csak a startvonal előtt tudták megállítani. Botka ekkor kiszállt és kiabálni kezdett, hogy lekési a startot. Ismét megtagadta a papírok bemutatását. Ekkor szaladt a rendőrökhöz a versenypályabíró, aki arra kérte a rendőröket, hogy hagyják el a versenyzónát. Majd Botka az autójába ült és elhajtott.
A helyszínen készült videó:
A járőrünk visszatért a kontrolpontjához, ahol néhány perccel 14-00 óra után a rádión hallották, hogy kollégáik ugyanezt a gépkocsit bemérték egy lakott területen, a Kostolianksa utcán, ahol 24 km/ó -val lépte túl a megengedett sebességet. Ez szintén a versenypályán kívül történt.
Kollégáink újra megalították őt. Ekkor már hajlandó volt átadni az iratokat. Járőreink a gépkocsin észrevették, hogy mind a négy a kerék gumiabroncsai el voltak használódva , amivel újabb kihágást követett el a gépjárművezető. A helyszínen Botka Dávid elnézést kért a járőröktől és elmagyarázta, hogy ő nem akart semmi rosszat tenni, csak a startot akarta elérni, egyben elismerte, hogy hibázott.
A sofőrtől a kollégáink elvették a jogosítványt mivel halmozottan követett el szabálysértéseket. Betiltottuk a gépkocsivezetési jogát. A hatályos jogrend megsértése esetén a rendőrnek jogában áll lefoglalni a Szlovákiában, vagy a más ország által kiadott jogosítványt is.
Előzmények itt: http://amikassa.sk/rendorsegi-incidens-a-40-kassa-rallyn/