Európa legrégebbi futóversenyén, az október 6-án rajtoló 96. kassai Nemzetközi Béke Maratonon /MMM/- a hagyományoknak megfelelően – olyan futók is rajthoz állnak, akik kisebb távon mérik össze erejüket. A minimaraton 4 km-es szakaszán – a világon először – egy olyan vak futónak is engedélyezik a megmérettetést, aki a távot vakvezető kutyájával fogja megtenni. Andrej Farkašról van szó, aki Tara nevű jól idomított vakvezető kutyájával száll be a versenybe.

A Nagytopolcsányban élő Andrej Farkaš tizenegyévvel ezelőtt súlyos cukorbetegség következtében veszítette el látását. Két kisgyermek apjaként viszont minden erőfeszítésre hajlandó, amivel igazolni tudja, hogy így is érdemes élni. A sportból mindig is a futás és a kerékpározás állt hozzá a legközelebb. Az ezekről szóló híreket most is hallgatja a rádióból és a televízióból is. A szülőhelye környékét jól ismeri, ott már éjszakai futóversenyen is részt vett, de Kassára most jön majd először. Erre a versenyre különböző kondíció növelő gyakorlatokkal a fitneszcentrumban is készül, futópadon is gyakorol. Erre szüksége is lesz, hiszen amint azt Branislav Koniar, a kassai MMM igazgatója neki is elmondta, a minimaraton nagyon gyors, a 4. kilométeres távot a versenyzők 9.10-9.50 -es idővel futják.

Andrej Farkaš bízik önmagában és Tarában – a vakvezető német juhászkutyájában, melynek a szakszerű kiképzése 8 600 eurójába került.

/sz/