Vasárnap 92. alkalommal rendezik meg a kassai Nemzetközi Békemaratont, melyre eddig 10 389-en jelentkeztek. A rendezők idén egy 10 830-as határt húztak, mely 6%-al több mint múlt éven. Kelet-Szlovákia fővárosa 49 országból fogadja majd a futni vágyókat.
A maraton során az érdeklődők összesen 11 különböző kategóriában indulhatnak:

maraton (42,195 km)                                                kerekesszékesek (20 km)
félmaraton (21,97 km)                                              egyetemi futás (12 km)
társas futás (2 x 21,97 km)                                      céges futás (3 x 4,2 km)US Steel Family Run (4,2 km)
stafétafutás (4 x 1/4)                                                minimaraton  U. S. Steel Family Run (4,2 km)
görkorcsolya (20 km)                                              Aurele Vandenriessche junior stafétafutás (42 x 1 km)
handbike (20 km)

A maratoni távra eddig 1452 férfi és 190 nő jelentkezett, míg a félmaratonira 2325 férfi és 992 nő. A szervezők nyilvánosságra hozták a legismertebb afrikai futók neveit is. A versenyzők számára a legnagyobb ellenfelet a 23 éves, kenyai származású Collins Tanui jelenti, hiszen egy júliusi futóversenyen, melyet 2400 t.f. magasságon rendeztek, 2:16:31-es idővel ért célba.

A békemaraton rendezőinek „A maratoni legendák nyomán” című projektje idén a kitűnő belga távfutó,
Aurél Vandendriessche nevét viseli, aki egy azon két futó közül, akinek a világ két legrégebbi maratonján, Bostonban és Kassán is sikerült nyernie. A 83 éves Vandendriessche egy videóüzenetet küldött a kassaiaknak, mivel egészségügyi problémái miatt sajnos nem vehet részt a futóversenyen. A róla elnevezett stafétafutásban legidősebb fia, Tony képviseli majd.

Európa legrégebbi ill. a világ második legrégebbi maratoni futóversenyét idén is az RTVS hírcsatorna közvetíti élőben. Tavaly az adást több mint 400 ezren nézték, a tévécsatorna más műsorral is készül, melynek alapjául a békemaraton gazdag történelme szolgál.

A futóversenyen a hazai élsportolók ezúttal olimpiai kvótájukat (2:17:00) is megszerezhetik, mely biztos részvételt jelent a jövő évi Rio de Janeiro-i olimpiai játékokon. A 92. Nemzetközi Békemaraton győztese, aki 2 óra 08 perc alatt teljesíti a távot 15 000 €-t kap, viszont ha ez 2 óra 07 perc alatt sikerül, a díj értéke 20 000 €. Ezt leszámítva a szervezők a három legjobb szlovák férfi és női versenyzőt is díjazzák.

A részletes program itt található:  http://www.kosicemarathon.com/program-mmm-2015/