Nemrég kezdődött el az iskola, és a nagyvárosnak számító Kassán egyre több veszélyforrást rejt magában a növekvő forgalom. Ideje tehát újra átvenni a kisdiákokkal a közlekedés szabályait, hogy ezzel is megerősítsük közlekedéskultúrájukat. A Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola alsósai immár hagyományosan, szeptemberben ismét ellátogattak az Alejova utcai közlekedési pályára, ahol rendőri irányítás mellett biciklis közlekedésbiztonsági oktatás folyt. A tanítási időn belül zajló oktatás elméleti és gyakorlati részből állt. Az elméleti részben a gyerekek megismerkedtek a közlekedés alapvető szabályaival, a közlekedési táblák jelentéseivel, a szabálysértések felismerésével, majd életkoruknak megfelelő KRESZ-teszt feladatokat oldottak meg. A gyakorlati foglalkozáson pedig a közlekedési pályán valós közlekedési szituációkban vettek részt, ahol a kerékpározáson kívül átismételték a gyalogosokra és a járművekre vonatkozó előírásokat is, ahol bizonyították tudásukat és rátermettségüket. Reméljük, hogy ez a jó hangulatú, vidám foglalkozás hozzájárult ahhoz, hogy gyerekeink óvatosan, a szabályokat betartva, tudatosan fognak közlekedni, mely segít kivédeni az esetleges baleseteket.

Tóth Mónika