Annak ellenére, hogy a rendőrség nagy figyelmet fordít a közlekedés gyalogos résztvevőire is, főleg a kritikus területeken és a frekventált gyalogosátkelőkön, november 2-án a koraesti órákban két baleset is történt a Kassa-vidéki járásban.

Az első baleset Szepsiben, a Rozsnyói utcában történt 16:45 körül, ahol is a vizsgálat eddigi állása szerint egy ittas állapotban lévő gyalogos hirtelen kilépett az úttestre, egy Toyota típusú személygépkocsi elé. A sofőr gyorsan reagálva odébb rántotta a kormányt és lefékezett, de így sem sikerült elkerülni az ütközést. A gyalogos az orvosi vizsgálatok szerint csak könnyebb, 21 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sofőrt és a gyalogost is egyaránt alkohol teszt alá vetették, melynek során a gyalogosnál 0,32 mg/l alkoholt mértek.

A második baleset 15 perccel később történt Balogd (Blažice) községben. A vizsgálat jelenlegi állása szerint egy ismeretlen sofőr egy ismeretlen járművel elütött egy úton áthaladó nőt, majd elmenekült a helyszínről. Az orvosi vizsgálat szerint az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett. Az alkohol teszt során 1,00 mg/l alkoholt mértek nála, amely 2,08 promile-nak felel meg. A rendőrség testi sértés és elmulasztott segítségnyújtás ügyében indított eljárást, valamint elkezdte a jármű és a sofőr keresését.

A rendőrség arra kéri az esetleges szemtanúkat, hogy ha bármilyen információval rendelkeznek a balesetekről, hívják a már megszokott 158-as telefonszámot, vagy jelenjenek meg a legközelebbi rendőrőrsön. Jelenleg mindkét ügyben folyik a nyomozás.

Ennek kapcsán felhívást intéznek a lakossághoz:

Gyalogosok!

  • Figyeljenek a biztonságra és óvják testi épségüket!
  • Amennyiben gyalogosátkelőn kívül akarnak átkelni az úttesten, lehetőleg válasszák a
  • merőleges, legrövidebb utat és győződjenek meg az átkelés biztonságáról!
  • Csökkent látási körülmények között használjanak fényvisszaverő eszközöket!
  • Ne hanyagolják el ezt a kötelességet, mivel elsősorban az Önök javát szolgálja!

Sofőrök !

legyenek előrelátóak, csökkent látási körülmények között használjanak tompított fényszórót, a nappali megvilágítás nem elegendő! Fordítsanak fokozott figyelmet az olyan helyekre, ahol feltételezhető a gyalogosok jelenléte!

orsi