Immár 18. alkalommal került megrendezésre a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában Lejko Edit matematikatanár vezetésével a Zrínyi Ilona Matematikaverseny kassai megyei fordulója. A versenyt a kecskeméti Matematikában Tehetséges Gyermekekért / MATEGYE / Alapítvány 1990 óta rendezi meg, a határon túli magyar diákok pedig 1995 óta csatlakoztak a versenyhez. A megmérettetést mindig egy napon szokták lebonyolítani az egész Kárpátmedencében, amire az idén Kassán 205 versenyző részvételével került sor, ami az eddigi rekord nevezői létszámot jelentette.
A verseny célja a matematika népszerűsítése és a gyerekek logikus gondolkodásának fejlesztése, egyben lehetőség arra, hogy a diákok összemérhessék matematikai tudásukat az alsó tagozat másodikosaitól egészen az érettségiző diákokig.
A versenyzők a Nagykaposról, Vajánból, Királyhelmecről, Buzitáról, Szepsiből, Bolyból, Kisgéresről és Kassáról érkeztek. A 2.,3. és 4. osztályosoknak 25 feladatra 60 perc, az 5. és 6. osztályosoknak szintén 25 feladatra 75 perc, és a 7. – 12. osztályosoknak 30 feladatra 90 perc áll rendelkezésre az öt lehetséges válasz közül a helyes megoldás bejelölésére..
Az ünnepélyes díjkiosztásra március 20-án került sor, ahol a verseny szervezője Lejko Edit az iskola mellett működő szülői szövetség és a MATEGYE alapítvány támogatásával értékes könyvjutalmakkal örvendeztette meg a nyerteseket. Kekeňák Szilvia matematikatanár, az iskola igazgatóhelyettese érdekes feladványokkal tette izgalmasabbá ezt az eseményt. A díjakat Csurkó Éva, az iskola igazgatója adta át.
Díjazottak:
második osztály
- Boczán Anna Fruzsina Erdélyi János MTNy AI, Nagykapos- Tanítója: Svarda Éva
- Dobos Emma Királyhelmeci MTNy Alapiskola -Tanítója: Dobos Tímea
- Tóth Áron MTNy Református Egyházi AI, Vaján- Tanítója: Mgr.Mikula András
harmadik osztály
- Maslanko László MTNy Református Egyházi AI, Vaján- Tanítója: Asszonyi Zsuzsanna, Horváth Melinda
- Gríger Emily Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanítója: Velkey Mária
- Majerčák Marína Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanítója: Velkey Mária
negyedik osztály
- Bodnár Tamás Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa- Tanítója: Tóth Erzsébet
- Jarabek Dániel Erdélyi János MTNy AI, Nagykapos -Tanítója: Tóth Angéla
- Panyko Áron Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa- Tanítója: Tóth Erzsébet
ötödik osztály
- Vistan Bence Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Lejko Edit,
Kekeňák Szilvia - Poláčik Ema Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Lejko Edit,Kekeňák Szilvia
- Tarcali Sándor Domonkos Királyhelmeci MTNy Alapiskola -Tanára: Berta István
hatodik osztály
- Sohajda Szabolcs Gimnázium, Királyhelmec- Tanára: Kiss Otília
- Kukoricás Ádám Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Lázár Csilla, Kekeňák Szilvia
- Szabó Boglárka Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Lázár Csilla
hetedik osztály
- Fekete Benedek Gimnázium, Királyhelmec -Tanára: Kiss Otília
- Varga Tamás Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Lejko Edit
- Sakach Zoltán MTNy Református Egyházi AI, Vaján- Tanára: Mgr. Egri Ferenc
nyolcadik osztály
- Kukoricás Dávid Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa- Tanára: Lejko Edit, Kekeňák Szilvia
- Papán Attila Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Lejko Edit, Kekeňák Szilvia
- Gablyasz Dániel Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa- Tanára: Lejko Edit, Kekeňák Szilvia
kilencedik osztály
- Oltman Tamás Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Kekeňák Szilvia
- Faber Soma Benedek Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa- Tanára: Kekeňák Szilvia
- Sáradi Tibor Gimnázium, Királyhelmec -Tanára: Juhász Emília
tizedik osztály
- Kukoricás Benedek Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa- Tanára: Miko István
- Tamás Ádám Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Miko István
- Szabó Annamária Gimnázium, Királyhelmec -Tanára: Juhász Emília
tizenegyedik osztály
- Szitás Zoltán Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Miko István
tizenkettedik osztály
- Vištan Laura Márai Sándor MTNy G és AI, Kassa -Tanára: Kekeňák Szilvia
Sok szeretettel gratulálunk a díjazotttaknak, és tovább drukkolunk a kassai márais diákoknak, nevezetesen Vistan Bencének és Vištan Laurának, akik április 12-14 között Debrecenben, az országos döntőn képviselik régiónkat.
Tóth Mónika