Külföldi útjáról haza érkezvén Badin Ádám ma a Kassai Magyar Konzulátuson vette át a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést, melyet a két évtizedes eredményes munkája elismeréseként kapott. Portálunknak ebből az alkalomból adott interjút.

Hol és hogyan indult a „mesemondós” életpálya?

A mesemondásban nagyapám volt az első és meghatározó élményem. Nagyszüleimnél töltöttük a nyarakat Érsekújvárott. Nagyapám az apró kerti munkánkért mesével fizetett. Minden meséjét magamban hordoztam, mígnem egyszercsak meglett koromban elkezdtek kigurulni belőlem. Az egyiket meg is örökítettem a színpadon Környei Alice segítségével  Ulman István díszletében Öregapám mesefája címmel. A legszebb előadásunk.

Miért tartja fontosnak a bábszínház, a mesélés hagyományának fejlesztését, ápolását, megőrzését?

A mese és a báb édestestvérek.  A legősibb időktől velünk vannak. Nem véletlen, hogy a gyermek az édesanyja mellett velük találja meg a leghamarabb a közös hangot. Segítségükkel ismeri meg a világot. Ezért nem lehet őket megszüntetni. Mesélni annyi, mint emberi hangon szólni: történetbe ágyazott tapasztalatot átadni, szórakoztatni, gyógyítani, életre készíteni. Gyermeket s felnőttet egyaránt.  A mai ember életéből ez hiányzik leginkább. Ezért  kell ennek a műfajnak élni. Amíg világ a világ.

Mit jelent az Ön száméra a palóc mesemondás, maga a mozgalom és annak gondozása?

Mi palócok vagyunk. Úgy, ahogy a székelyek székelyek, a csángók csángók. Van egy gyönyörű tájnyelvünk és a hozzá kötődő óriási hagyomány, ami összeköt bennünket és egyúttal megkülönböztet a magyarok családjában. Ezt sokáig sokan hátránynak élték meg és szégyelték. Semmi mást nem teszek, mint arra figyelmeztetek, hogy ez nem eldobni való dolog, hanem hatalmas kincs és óriási érték. Ezt  szolgálják a mesemondó versenyek, táborok, közösségi alkalmak és fesztiválok, ahol ebben erősítjük magunkat. Mikor elkezdtük, nagyon kevesen voltunk, de most már nagyon sokan vagyunk, hisz fölneveltünk egy generációt és.most már azok is nevelnek. Büszke vagyok rájuk.

Hol tevékenykedik, alkot, játszik, nevel jelenleg?

A Meseszínház az állandó színterem. Utazó társulatként azonban mindig sok helyen vagyunk a Kárpát-medencében és azon túl is. Természetesen legtöbbet idehaza játszunk. Minden éven igyekszünk létrehozni egy-egy új előadást. A palóc népmesék után most a világ  népmesekincsében válogatunk. Tavaly az Ogajlo csodaszarva c.burját népmesét mutattuk be Boráros Milada rendezésében, idén egy indián mesén dolgozunk Czakó Józsi barátommal. Fontos, hogy más népek meséjét is megismerjék a gyermekek és közben mi is gazdagodunk. Új világok nyílnak meg előttünk.

Emellett továbbra is együttműködök rendezőként a Kassai Bábszínházzal és más színházakkal.

És nem utolsó sorban folytatom a majd húsz éve tartó odafigyelésemet Kecskés Marikával az amatőr bábmozgalomra, a sok kiváló pedagógusra, akik a széles egy környék legszínvonalasabb munkáját végzik a segítségünkkel.

Kivel, kikkel dolgozik együtt?

A Meseszínházat Écsi Gyöngyivel alapítottuk 1997-ben és pár évig együtt csináltuk. Azóta megfordultak a társulatban játszótársként, zenészként vagy alkotóként többen. Elsősorban a mesterem, Környei Alice, akitől talán a legtöbbet tanultam. A feleségem, Badin Gabriella, aki a legközelebbi munkatársam és kritikusom. Aztán a legjobb mesezenész, a komám: Czakó József. És társam társam az úton: Bárdosi Ildikó, Dsupin Pál, Burovincz Laura, Horváth Zoltán, Boráros Szilárd és Milada, Ulman István, Benko Pál, Milo Jaroš, a mesemondó tanítványaim és még sok-sok segítő, akik nélkül nem tudnánk működni.

Ki tudna emelni legnagyobb sikereit?

Siker minden előadás, ami nyomot hagy a gyermekekben. Siker, hogy visszahívnak, immár  húsz éve. Siker, hogy állami támogatás hiányában is meg tudtunk azóta maradni, anélkül, hogy bóvlit árulnánk. Díjakat is kaptunk. Talán még is a legnagyobb egyéni eredménynek tartom, hogy rendező-dramaturgként sikerrel adaptáltam Boráros Szilárd bábtervező barátommal játékstílusunkat szlovák körülmények közé szlovák gyermekfolklór alapján a Kassai Bábszínházban. Az ottani trilógiámért megkaptam a Szlovák Irodalmi Alap Prémium Díját. A stílust azóta is magyar stílusnak nevezi a szlovák szakma. A Braček Jelenček-et 14 éve játszák folyamatosan. Elvitték a világ minden tájára és nyertek vele számos díjat.

Milyen célok, tervek szerepelnek a Mese színház jövőtérképén?

Éppen most készülünk egy szép turnéra Kárpátaljára. Árvaházak és gyermekotthonok részére játszunk. Tavalyelőtt voltunk egy hasonló vendégjátékunk Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban.

Efajta tevékenységünkért tavaly Németországban Tolerancia Díjat kaptunk.  Ezen kívül  számos bábfesztiválra készülünk, mint pl. a Fux-fesztivál Nagyváradon. Idén fogadjuk felvidéki vendégjátékra a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházat, akikkel régi jó kapcsolat fűz össze és mi már többször jártunk náluk. Ősszel pedig szeretnénk bemutatni új mesénket: “A csillagokkal táncoló kojot”-ot.

Hogyan fogadják a mai „modern gyerekek” a mese színházat?

A mai modern gyermek semmiben nem különbözik a korábbi gyermektől. Ugyanolyan nyitott, rácsodálkozó, tisztaszívű, eleven és csintalan mint korábbi társai. A társadalom változott meg körülöttük és a szülők viselkedése. Kevesebbet beszélgetnek velük. Szinte nem mesélnek nekik. És ezt a tévére meg az internetre bízzák. Onnan pedig árad a mesének, játéknak álcázott  méreg. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt helyre tegyük a lelkükben. És ez többé-kevésbé sikerül is. Szeretni kell a gyermeket és ő megérzi.

Milyen érzéssel tölti el az a tudat, hogy a Magyar Állam kitüntetésében részesül?

Jóérzés, ha jószándékkal gondolnak az emberre. Ez azt jelenti, hogy másütt is észrevették, hogy tesszük a dolgunkat. A gyermekek csillogó szeme az igazi kitüntetés. Minden többi kedves ráadás. Az igazi kitüntés az lenne, ha a felvidéki magyar gyermekek megkaphatnák jogos jussukat, egy magyar nyelven játszó államilag támogatott bábszínházat. Ezért ezt a kitüntetést is egy mérföldkőnek tekintem ezen az úton.

Nagy Emese