A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatosan a múlt hét óta a Szepességben öt romatelepen közel hatezer egyén került karanténba. Legtöbben Korompán, Zsigrán és Ágostházán. A kormányrendelet értelmében az érintettek teszteléséről, egészségügyi ellátásáról, mint ahogy az élelmiszerekkel való ellátásukról is kellő szinten gondoskodnak. A szolgáltatások zavarmentes biztosítását ezen a környéken 150 hivatásos katona is segíti – erősítette meg Jaroslav Naď honvédelmi miniszter, azt is hozzátéve, hogy Szlovákia egész területén 1 500 katona kapcsolódott be ebbe a tevékenységbe.

Az UMBRELLA 1 elnevezésű akció keretében a katonaság segíti a rizikós területeken a tesztelések elvégzését is. Húsvéthétfőig 86 terepen 1990 embertől vettek mintát, amihez tegnap még újabb 350 elvégezett tesztelés kapcsolódott. A vesztegzár szabályait saját egészségük védelmében a romatelep lakóinak nagy része felelősségteljesen igyekszik betartani. Egyelőre mindössze 25 egyén kérte áthelyezését állami karanténba, mert otthon nem érzik magukat biztonságban. A kérésnek eleget téve, ezeket a személyeket egy homonnai karanténközpontba szállították át.

Borítókép: rendőrség 

/sz/