Október 24-én az ekecsi Kuttyonfitty Társulat az „Ördöngős dudás” című mesejátékra invitálta a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola diákjait a kassai Thália Színházba. A látványos, zenés-táncos előadáson a művészek – Dobsa Fodor Mónika, Dobsa Tamás és Kurdi Gábor, a klasszikus tündérmesék varázslatos világába repítették el a közönséget. A nézők maguk is aktív részesei lehettek a főhős, Ferkó izgalmas történetének, csak közösen fel kellett fújni a juhászlegény dudáját, s együtt kellett skandálni a mondókát „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni… „Hogy  miért kellett Ferkónak megjárni a poklot? Mert a juhászlegény kedvenc báránykáját ellopják az ördögök, s ezt csak akkor kapja vissza, ha a bárányka keresésére indul, miközben megtanul játszani az ördögök hangszerén, a dudán.

Ferkónak bolyongásai közepette sok viszontagságon kellett átmennie, még a tüzes bivalyokkal is meg kellett küzdenie. Azonban Tündér Ilona segítségével eljutott Somogyországba, Palócországba és a Hortobágyra is. Vándorlása alatt megtanul fergetegesen táncolni és dudálni, végül visszaszerzi kedvenc báránykáját is.

A mese folyamán a közönség szebbnél-szebb pásztordallal ismerkedhetett meg, mint például a” Bojtár volt a nagyapám, „ Kis pej lovam”, „Megismerni a kanászt”…A művészek az előadást fergeteges bukovinai, mezőségi, ipolymenti és hortobágyi táncokkal tették még élvezetesebbé.
TM