Monthly Archives: Január, 2020
Jubilál Az emberi jogok európai egyezménye
Az európai bíróságok képviseletében mintegy 260 jeles szakember vesz részt ma azon az ünnepi ülésen Brüsszelben, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága szervez.
Szlovákiát Ivan...
Új étkezési mákot nemesítettek ki Eperjesen
Azurit néven egy újfajta étkezési mákot nemesítettek ki az Eperjesi Egyetem Ökológiai Tanszékén Jozef Fejér docens vezetésével.
Amint azt a sajtó tudtára adták, ez az...
Iskolákat és óvodákat zárnak be a városban az influenzajárvány miatt
Már 11 városi fenntartású tanintézmény jelentett járványszünetet. A város szóvivője, Vladimír Fabian elmondása szerint a tanintézményeket ideiglenesen a Regionális Egészségügyi Hivatal ajánlása alapján zárták...
Öt életút Kassa érintéseivel
Lezárult a Kassai Magyarok Fóruma által indított "Az életem útja" oral history sorozat első évada. Célunk az volt, hogy olyan nyugdíjas korú Kassához kötődő...
Holnaptól ismét blokád alá vonják a határátkelőket a fuvarozók
Nem sikerült megegyezniük a fuvarozóknak a kormánnyal, így holnap reggel 8-tól újra sztrájkba kezdenek. Leszögezték, hogy a személyforgalmat nem fogják korlátozni és szükség esetén...
Egyelőre nincs szükség korlátozásokra a kassai repülőtéren a koronavírus miatt
Az érkezési és indulási csarnokokba holnaptól WHO ajánlásaival ellátott információs panelek lesznek elhelyezve. Azonban olyan intézkedések bevezetésére még nem kerül sok, amelyek korlátoznák az...
Újabb kukákat gyújtottak fel, ezúttal Északon
Az elmúlt napokban több szeméttárolót is felgyújtottak a városban. A Park mládeže utcában péntek este két kuka is égett, amit a lakosok kézi tűzoltó-készülékekkel...
Újdonságokkal bővül idén a Jégexpressz
A Jégexpressz turista-különjárat visszatér a vágányokra az idei téli szezonban. Az utasokat a Szlovák Paradicsomba szállítja, ahol túrák, síelés és egyéb érdekes programok várják...
Felismerhetetlenségig összeégett holttestet találtak
Szombat éjjel 23:45 körül egy ismeretlen személy összeégett testére találtak a Husárska utcán, Nyugat városrészben. A holttest egy félig lebontott, elhagyatott épület pincéjében volt....
Örök inkognitó – Négyszemközt Szabó Ottóval
Az inkognitó kifejezés a Magyar értelmező kéziszótár szerint a kilétünk eltitkolását jelenti, de gyanítom, hogy Szabó Ottó festőművész mégsem azért adta az Örök inkognitó címet a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában, Kassán...