2019 első felében 130 millió dolláros befektetéssel a legkorszerűbb NGO elektrotechnikai acél gyártására kifejlesztett gépsor üzembehelyezését kezdik el a U.S. Steel kassai üzemében – ezt az amerikai magántársaság tulajdonában levő kohóipari létesítmény elnöke, James Bruno jelentette be, miután befejezte megbeszélését Peter Pellegrini szlovák kormányfővel, Peter Žiga gazdasági-, Peter Kažimír pénzügyminiszterrel és Richard Raši beruházásokért felelős kormányalelnökkel.

James  Bruno bejelentése azért is fontos, mert véget vet annak a több hónapnyi bizonytalanságnak, amikor olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az amerikai tulajdonos el akarja adni a kassai U.S Steel-t. Az elnök most azt is elárulta, hogy ezen fejlesztésük összhangban van a világban fejlődésnek indult elektromos autók gyártásával, amelyekbe már most is szükség van az ő termékeikre, és a jövőben méginkább szükség lesz. Az új gépsoron évente 100 ezer tonna elektrotechnikai acél gyártására lesznek képesek, s ezt a mennyiséget a stratégiai parnereik felé már szerződésbe is foglalták. Ezek kilétét természetesen az elnök most még nem hozta nyilvánosságra.

/szasz/