Madách Imre, Az ember tragédiája szerzője 1823. január 21-én Alsósztregován született. Az egyik legjelentősebb magyar író születésének évfordulójáról pénteken Balassagyarmaton emlékeznek meg. Az ünnepség kiemelkedő részének számít a Madách-díj átadása, melyet az idén a Kassai Thália Színház, valamint a pécsi születésű Pozsgai Zsolt író, színházi és filmrendező, producer kap meg.

A Madách-díjat 1964-ben, az író halálának 100. évfordulóján hozták létre, és az kaphatja meg, aki a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedett.

A Madách-díjjal eddig többekközött R. Várkonyi Ágnes történészt, Andor Csabát, a Madách Társaság elnökét, Kerényi Ferenc, Szabó András és Bene Kálmán irodalomtörténészeket, Jankovoics Marcell  rajzfilmrendezőt és posztumusz Lukács Margit színművészt tüntették ki.

Az idei díjazottak méltatásáról a Magyar Távirati Iroda az alábbiakat közölte: Az 1969-ben alakult, 1990-től önálló kassai Thália Színház nemzetiségi színház, de Szlovákia magyar közössége mellett minden nézőt meg kíván szólítani határon innen és túl. Eredetileg is azzal a szándékkal jött létre, hogy utazó társulatként az ország egész területén bemutatkozik, sőt, Magyarország északkeleti rész is fontos játszóhelye.

Pozsgai Zsolt író, színházi és filmrendező, producer 1966-ban Magyarországon elsőként állította színpadra Madcáh Imre Férfi és nő című drámáját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. 2008-ban, Az ember tragédiája bolgár fordításának megjelenése idején nagy sikerű beavató előadást rendezett Szófiában. Dramaturgként vett részt Az ember tragédiája azeri fordításában. Több tanulmányt publikált Madách elfelejtett drámai műveiről színházi szaklapokban a kilencvenes években.

/sz/