Kassán a TRANSZ/MISSZIÓK Nemzetközi Művészeti Fesztiválon szeptember 12-én két kortárs magyar alkotást is megnézhet a művészetet kedvelő közönség. A debreceni Csokonai Színház Mintapinty című monodrámájának bemutatóját 17.00 órai kezdettel a Thália Színház Márai Stúdiójában tartják.
Kovács Viktor és Kovács Dominik szerzőpáros ebben a monodrámában egy olyan nő – Molnárt Zsóka életét mutatja be, aki előtt ott volt a lehetőség, hogy drámai hőssé váljék. Háborús gyerekként született, a fojtogató ötvenes években kamaszodott. A kispolgári szármaású nő az enyhülő szocializmus idején funkcionáriusfeleség lesz, a helytörténeti emlékház gondnoka férje szülőfalujában, még akkor is, amikor a rendszerváltozás átrobog a feje fölött. A történelmi folyamatok következtében akár hőssé is válhatna, vagy sorsa tragikussá is fordulhatna, de középszerűsége, a magánéleti elszigeteltsége, becsapottsága, a hétköznapok monotonitása megtartja olyannak, amilyennek született. Ő valójában mindig rosszzul döntött és a darabban ez a humor forrása. Együtt nevethetünk az életét sok iróniával elmesélő Zsókával, akit Oláh Zsuzsa Jásai-díjas színművésznő alakít.
A mozi kedvelői a TRANSZ/MISSZIÓK Nemzetközi Művészeti Fesztivál keretében – szintén szeptember 12-én, 17.00 órai kezdettel – a Tabačka Kulturfabrikban nézhetik meg Hajdu Szabolcsnak Ernelláék Farkaséknál – Családi boldogság című filmjét, ami a 2016-os Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a fődíjat, és a Farkast játszó Hajdu Szabolcs pedig a legjobb színésznek járó díjat is. A film történetéből ízelítőként itt csak annyit árulunk el, hogy Farkasékhoz az éjszaka közepén váratlanul betoppan a feleség nővére, családostul. Ernelláék egy év után Skóciából érkeztek haza, az állandóan civakodó Farkasék kénytelenek befogadni őket. A váratlan együttlét régi sérelmeket hoz felszínre, de az új helyzetben mindenki kénytelen a saját életével is szembenézni.
A 81 perces magyar fimdrámát, komédiát most ingyenesen megtekinthetik az érdeklődők.
/szasz/