A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásával foglalkozó válságstáb a mai ülése után több miniszter jelenlétében sajtóértekezleten jelentette be, hogy Szlovákiában
október 12-től (hétfőtől) a középiskolákban bevezetik a távoktatást és az alapiskolák alsóbb évfolyamaiban is kötelezővé teszik a szájmaszk viselését.

Október 15-től pedig az alábbi rendeletek lépnek érvénybe:

Kötelező az utcán is a szájmaszkok viselése

Betiltják a tömegrendezvények megtartását, bele értve a szentmiséket is.

Tilos az étkezés az éttermek belterületén, csak a teraszon fogyaszthatnak a vendégek, illetve elvitelre rendelhetnek.

– Bezárják a fitnesz- és wellnessközpontokat, élményfürdőket és akvaparkokat.

– A boltokban egy személyre 15 négyzetméternek kell jutnia.

– A 65 év feletti polgárok részére kijelölt vásárlási idő az élelmiszerboltokban és a drogériákban 9-től 11 óráig tart.

Igor Matovič kormányfő bejelentette azt is, hogy ezek a szigorítások addig lesznek érvényben, amíg a hétnapos mozgó medián nem csökken 500 alá. A jelenlegi érték 1037.
Fontos tudnivaló, hogy a határátkelőhelyeket illetően nem léptettek érvénybe korlátozó intézkedéseket.

/sz/