Embercsempészet vádjával, ügyészi indítványra  – a Kassai II-es Járásbíróság döntése alapján –  kedden börtönbe zárták azt a 33 éves Hani Ch. algériai származású fiatalembert, akit az előző vasárnap Kassa Bárca városrészében a benzinkút mellett tartóztatott le a Kassai Vámhivatal járőrcsapata, mert az általa vezetett lengyel rendszámú Ford-típusú furgonban rajta kívül 6 algériai, 2 marokkói és 1 egyiptomi menekültet találtak.

Hani önmagáról azt vallotta, hogy technikus és már négy éve Lengyelországban él, ahol a húsiparban dolgozik. Budapesten a barátait látogatta meg, és onnan visszajövet a város központjában egy üzemanyagtöltő állomáson turistaként kéredzkedett be kocsijába a kilenc ember, akik Csehországba akartak eljutni.

A kihallgatás során viszont fény derült arra, hogy az úti cél Németország volt és a szállításért az utasok 4 500 eurót ajánlottak fel a sofőrnek.

/sz/