II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem születésnapján, március 27-én  tartják a Rákóczi-emlékév nyitórendezvényét  a budapesti Hősök terén, ahol Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet a Kárpát-medence különbző tájairól érkező fiatalok előtt.

Mint az ismeretes, Lomnici Zoltánnak, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökének indítványára a Magyar Országgyűlés 2018. november 27-én egyhangúlag elfogadta azt a határozatot, amely a 2019-es esztendőt II. Rákóczi Ferenc – emlékévnek nyilvánította, és az emlékévvel összefüggő programok kialakítását a kormányzat hatáskörébe helyezte. A kormány a feladatok meghatározására Gaal Gergely elnök irányításával létrehozta a Rákóczi Emlékév Testületet, melynek tagjai: Lomniczi Zoltán, az emlékév kezdeményezője, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora és Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója. A Rákóczi-emlékév fővédnöke Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, védnökei: Németh Szilárd, a honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára és Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

A Magyar Távirati Iroda közlése szerint Gaal Gergely a budapesti sajtóértekezleten azt emelte ki, hogy: „II. Rákóczi Ferenc személye és a magyar történelem általa vezetett leghosszabb ideig tartó szabadságharcának története ma is időszerű példa. Hitét mélyen megélő keresztény történelmi személyisége ma is bátorítást ad számunkra, hiszen a magyarságnak ma is van küldetése és feladata a kereszténység és az európai civilizáció védelmében.”
Lomnici Zoltán pedig arra is emlékeztetett, hogy II. Rákóczi Ferenc nagy tiszteletnek örvend a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben is, hiszen 1676. március 27-én a felvidéki Borsiban született és 1906-ban a kassai dómban lelt végső nyugalomra. Kiemelte, hogy Kárpátalja magyarsága mellett az ott élő ruszinok is tisztelik a fejedelmet. Rákóczi csapataival 1703. június 16-án a Vereckei-hágón lépte át a magyar határt és első győzelmeit Kárpátalján aratta.
A budapesti sajtóértekezleten azt is közölték, hogy az emlékév jelmondata megegyezik a Rákóczi-szabadságharc jelmondatával, azaz: Cum Deo Pro Patria et Libertate.

/sz/