A Kassai Polgári Klub kezdeményezésének köszönhetően Kassán 2016. október 25-én a Mészáros utca 35 szám alatti egykori Grosschmid-házra egy újabb emléktábla került, ami angol-, szlovák- és magyar nyelven közli, hogy:

Ebben a házban élte gyermekkorát a világhírű filmrendező, forgatókönyvíró, Márai Sándor öccse 
RADVÁNYI GÉZA
1907 – 1986

A Kassai Polgári Klub természetesen nem csak ezzel a gesztussal kívánta jelezni a város újabb nemzedékeinek, hogy milyen egyéniség pályája indult innen – jegyezte meg Csáji Palenčár Ildikó elnökasszony, hozzá téve, hogy , azt is feladatuknak tartják, hogy mozgalmas és fordulatokban is gazdag alkotói útját, az életművét is megismertessék az érdeklődőkkel. Ennek az elkötelezettségüknek a jegyében rendezik meg e hét folyamán – csütörtökön, pénteken és szombaton – a III. Radványi Géza Emléknapokat.
Az eseménysorozat csütörtökön 16 órakor az emléktábla megkoszorúzásával kezdődik, ahol Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja mond ünnepi beszédet. A koszorúzási ünnepség után a rendezvény a Rovás központ Magyar Jelenlét Házában, az Erzsébet utca 42. szám alatt folytatódik. Itt a közönség találkozhat Radványi Géza lányával – Marika von Radványival, aki Münchenből most látogat el először édesapja szülővárosába, Kassára  és mondja el róla személyes vallomásait, melyet a meghívóban Csodálatos ember és apa  címen hirdettek meg. Erre a találkozóra 17.30 órai kezdettel kerül sor. Ezt követően dr. Muszatics Péter tartja meg előadását Radványi karrierje 1949 után címmel. A csütörtöki műsort Radványinak egy Bécsben forgatott filmjének a levetítésével zárják.
A pénteki műsor 15.30 órai kezdettel szintén a Rovás Erzsébet utca 42 szám alatti MaJel központjában folytatódik. Itt Dr. Szekfű András: Így filmeztünk című könyvét mutatják be. A szerzővel Ötvös Anna beszélget. Ezt követően Radványi Géza egyik tanítványa, a szintén Kassán született Bacsó Péter fimrendező kerül reflektorfénybe, akiről a Budapestről erre a rendezvényre érkező özvegye, Hudák Ilona fog megosztani eddig nem ismert dolgokat, és tár fel olyan emlékeket, amik férjét, illetve annak édesanyját – Palotai Boris írót Kassához kötötték. Beszélgető partnere Szaszák György publicista lesz. Ebben a műsorrészben Bacsó Péter kitörései címen elhangzik dr. Kelecsényi László előadása, majd levetítik Bacsó Péter legemlékezetesebb társadalomkritikai filmjét a Tanút.


A III. Radványi Géza Emléknapok kiértékelését szombaton, 15.30 órai kezdettel szintén a Rovás MaJel központban tartják, melynek zárórészében Radványi Géza Magyarországon forgatott utolsó jétékfilmjét, a Cirkusz Maximust vetítik le, szlovák felíratozással.

/szasz/