Csak egy CSEPP – de tengernyi ötlet, lehetőség rejlik benne. Mindez pedig az óvodás gyerekekért és a szüleikért történik. A CSEPP a Családdal Együtt Példával Program rövidítése, ami az Erasmus+ programon belül a sikeres pályázóknak lehetőséget ad arra, hogy óvodai munkájukat segítsék azokkal a tapasztalatokkal és kreatív ötletekkel, amiket határon inneni és túli kollegáiktól vehetnek át. A projekt fontos eleme a család-óvoda nélkülözhetetlen kapcsolata a gyermekek mentális egészségének érdekében, az együttműködés, a bizalom kialakítása a művészeti eszközök és az óvodai programok segítségével, valamint módszertani elemként a pedagógusok új ismerethez juttatása a rendszerszemléletű családterápiás alapismeretek megismertetésével. Mindezek egy mentálisan egészségesebb, bizalomra épülő, kooperatív család-intézmény kapcsolatot eredményez, mely nem utolsósorban jelentős gyermekvédelmi feladat is!

Az Erasmus+ sikeres pályázója lett a budapesti Csip-Csup Csodák Magánóvoda, mely Erdélyből a székelyudvarhelyi Ficánka Napköziotthonos Óvodával, a Felvidékről pedig a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Óvodával valamint Királyhelmecről a Napraforgó Óvodával együttműködve vesz részt ebben a kezdeményezésben. Az érintett óvodákban a sikeres pályázat feladatainak megvalósítását már szeptemberben el is kezdték. Mindenekelőtt a környezettudatos és egészséges életmódra nevelésre fókuszálnak, méghozzá úgy, hogy a gyerekek az őszi szüret és betakarítások kapcsán átéljék, megismerjék a közös együtt-tevékenykedés örömét. Amint azt portálunknak Fóris Marietta koordinátor  elmondta nemsokára az első projektindító találkozást is megszervezik. Erre a nemzetközi partnertalálkozóra és konferenciára október 27-től 29-ig tartóan Budapesten kerül sor. Az együttműködő partnerek bemutatkozásán kívül itt sor kerül majd egyebek mellett az együttműködés tematikus egységeinek bemutatására és a két éves időtartamra vonatkozó témák ismertetésére is.

A CSEPP II. Nemzetközi partnertalálkozóját 2018 februárjában Kassán rendezik meg.
/szasz/