szerkesztő: Filip Orsolya

A háziorvosoknak novembertől meghosszabbodik a rendelési idejük az új törvénymódosítás értelmében. A kassai orvosok közössége ezzel egyáltalán nincs kibékülve, a páciensek viszont annál inkább.

A törvénymódosítás értelmében, az orvosoknak minimálisan heti 35 órában kell elérhetőnek lenniük a páciensek számára, ezen belül legalább két nap délután 15 óráig. A törvény eddig nem határozta meg a minimális órák számát.

Megszólalnak az orvosok is

A Letná utcában rendelő Slavomíra Čellárová azt mondja, nincs szüksége a rendelési órák megnövelésére. Szerinte az orvosokat egyre több bürokratikus kötelesség terheli az egészségügyi biztosítókkal folytatott kommunikációból kifolyólag.

Ezért nem marad elég időnk a szükséges adminisztrációk elvégzésére.” Hozzátette, hogy tapasztalatai alapján már az öt órás munkaidő is megterhelő. „Már most is láthatunk kiégett orvosokat, így csak még ingerültebbek és idegesebbek lesznek.” – konstatálta Čellárová.

Az új módosítással a Malom utcában rendelő Diana Ganajová sem ért egyet: „A nagyobb városokban lévő rendelők számára ez egyszerűbb, de mi így is alig győzzük a munkát.” Hozzátette, hogy a háziorvosok munkáinak részét az adminisztrációs tevékenységek mellett még az otthoni látogatások is alkotják. „Épphogy csak sikerül minden kötelességnek eleget tennünk.” Szerinte ez a változás néhány orvos számára „végzetes” lesz.

Valéria Vasiľová az Orvosi Kamara Regionális Szervezetének kassai elnöke szintín értelmetlennek találja ezt az intézkedést.

Ez csak kiélezi a rendelőkben uralkodó helyzetet és a mi munkánkat csak még előnytelenebbé teszi. A fiatal orvosok számára már így sem vonzó az a háziorvosi szakma.” – magyarázta Vasiľová. Hozzátette, hogy a kassai orvosok általános véleménye alapján a mostani 30 óra teljesen elegendő ahhoz, hogy a páciensek számára elérhetővé tegye az alapellátást.

A parlament döntését szerinte a betegek is megérzik majd, feltételezi ugyanis, hogy ez csak súlyosbítani fogja a most fennálló orvoshiányt.

Az orvosok nagy része már nyugdíjas korban van, akiknek ezzel úgy kedvét szegjük, hogy nyugdíjba vonulnak és így összeomlik az egész ambulanciós ellátás. A rendelési idő meghosszabbítása ugyanis nem helyettesíti a lerövidített nyitva tartású sürgősségi ügyeleteken levő elsősegélyt nyújtó orvosok munkáját. Ugyanis az ezt a szolgáltatást este 10 óra után igénybevevő páciensek valószínűleg nem délután fogják felkeresni a háziorvosaikat.” – tette hozzá.

A felmérések szerint a háziorvosok rendelés ideje heti 22 és 28 óra között mozog.

Forrás: Košice:dnes