Magyarországi vendégszerepléssel zárja ezt a színházi évadot a Kassai Állami Színház Operatársulata. Július 5-én /pénteken/ a Sopron melletti Fertőrákosi Barlangszínházban, a Nyári Operafesztiválon lép közönség elé.  Puccini Bohém élet című operáját adják elő, melynek Kassán 2016-ban volt a premierje, de azóta sem került le a társulat repertoárjáról. A Michael Tarant rendezte jó hangulatú operában szólistaként Zsiga Jannett, Várady Michaela, Boncsér Gergely, Gurbaľ Marek, Kovács Márton, Jiří Přibyl, Juraj Peter, Zdenko Vislocký, Martin Potoma és Pavol Spišský mutatkozik be. A zenekart Vinicius Kattah karnagy vezényli.

A fertőrákosi kőfejtőn először Dohnányi Ernő (1877-1960), a híres zeneszerző, karmester, zongoraművész, pedagógus szeme akadt meg, aki felismerte, hogy ez a helyszín kiválóan alkalmas szabadtéri játékok rendezésére.

Kóh Ferenc bariton 1937-ben fedezte fel magának a kőfejtőt. Baráti társaságával többször tartott itt műsoros énekléseket. Kitapasztalta, hogy a fellépőknek legjobb a csarnoknak háttal állva, míg a hallgatóságnak fél karéjban, a csarnokkal szembeni lejtőn elhelyezkedni. 1937. június 27-én, vasárnap este kezdődött a „tündérszép éjszaka”. Operarészletek csendültek fel a Kőfejtőben a fáklyák fényénél, színes fényszórókkal, fekete háttérrel, és odafönt a csillagokkal. A rendezőség helyből toborozta az óriási számú statisztériát. 1500 rákosi néző tapsolt a falu másik felének. A soproniak autóbusszal érkeztek az előadásra. A jegyek 50 fillérbe kerültek, amiből fizették a Budapestről érkezett karmestert és szólistákat.

A szabadtéri játékoknál az időjárás jelentette az előadás legnagyobb kockázatát, ezért terv született arra, hogy a kőfejtő kivájt csarnokait színházteremként hasznosítsák. A 743 férőhelyes Barlangszínház alapítója Várady György, a Győri Kisfaludy Színház volt igazgatója. A remek akusztikájú teremben 1970. június 27-én tartották az első előadást. 1985-ben nagyobb átalakítás következett, ennek során a színpadra világítást szereltek, a nézőteret padlófűtéssel, kényelmes székekkel látták el.

Napjainkban az Európai Unió segítségével sikerült modern, minden igényt kiszolgáló színházzá és igazi élményt adó látogató központtá fejleszteni a kőfejtőt. A színháztér 760 fő befogadására alkalmas nézőtérrel, fűthető székekkel, megnövelt területű, modern színházi fény- és hangtechnikával ellátott színpaddal, földalatti és felszíni kiszolgáló egységekkel rendelkezik.

/szasz/