Lassan negyed évszázada annak, hogy a Kazinczy Napok résztvevői eljönnek fejet hajtani a névadó emlékének, erőt meríteni életéből és munkásságából. Találóan írja Kazinczyról Kosztolányi Dezső: „Nincs remekműve. Élete a remekmű.”

Nézzük ennek a „remekmű” életnek a legfontosabb állomásait:

  • Kassán Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal elindította a Magyar Museum (1787) című folyóiratot, majd Orpfeus (1790) címen saját, folyóiratot alapít,
  • iskolafelügyelőként (tanfelügyelőként) 10 vármegyében mintegy 200 iskolát állított fel. Ellentétben a szlovákoknál elterjedt tévhittel, hogy ezek az iskolák a magyarosítás eszközei (?!) voltak, tanítási nyelvük az egyes közösségek nyelve volt: magyar, német, szlovák, ruszin, és más nyelvek,
  • amikor arról szólt a vita, hogy a hivatalos nyelv a latin maradjon, vagy azt a német váltsa fel, határozottan a magyar mellett állt ki, azzal a feltétellel, hogy alkalmassá kell tenni a tudományok és a művészetek művelésére,
  • börtönévei (2387 nap) nem törték meg, inkább megerősítették a felvilágosodás eszméinek a terjesztésében (Fogságom naplója), mert szerinte Nem merni, amit merni kell, gyalázat,
  • a világirodalom nagy levelezőinek egyike volt, több mint 6000 levele ismert. Akik az okostelefonok és a villámposta korában nyúlfarknyi levelekre gondol az téved, mert levelei sokszor felértek oldalnyi tanulmányokkal, elmélyült esszékkel. Fábry Zoltán folytatott Stószról hasonló levelezést a világgal,
  • a nyelvújítás nagy, bonyolult és csatározásokkal teli művének a megvalósítása. Igyekezett meggyőzni barátait, ellenfeleit, és külön figyelmet szentelt a fiatalabb értelmiségi és írónemzedék meggyőzésére a nemzeti és irodalmi élet fejlesztése érdekében,
  • önmaga szigorú bírálója volt, régebbi műveit átírta, stilisztikailag átdolgozta, hogy jobban megfeleljenek az általa és a kor által támasztott igényeknek!

Kassa Fő utcáján emléktáblát Batsányi János kapott 1963-ban – a költőnek és forradalmárnak – a két ország közötti kulturális egyezmény keretében, próbálkozásaink, hogy Kazinczynak is emléket állítsunk a Fő utcán minden alkalommal kudarccal végződtek. A szerzetes Baróti Szabó Dávidnak pedig a múlt rendszerben még a javaslatig sem merészkedtünk. Pedig a Kazinczy Napok visszatérő kezdeményezései közé tartozott a névadó emléktáblájának a felállítása, illetve a visszaállítása, mert Kassa polgárai már 1901-ben közadakozásból Kazinczy-emléktáblát helyeztek el a híres Fekete Sas épületén, amit 1945-ben brutálisan eltávolítottak.

Most, amikor divatja van „odaáti” pénzekből emlékhelyeket megjelölni, nekünk sikerült a legsötétebb mečiari időkben (1994) közadakozásból ezt a bronz domborművet felállítani. Megható volt az a lelkesedés, ahogyan egyének és intézmények igyekeztek „összekalapolni” a pénzt, néha 100 – 200 koronás hozzájárulásokkal. Emlékszem a legmagasabb összeget egy kassai magánszemély adományozta, 3000 koronát. A több mint nyolcvan személy és intézmény hűségéért Kazinczy-plakettet kapott emlékül. A felavatásra 1994. március 19-én egy tavaszváró, szélviharos napon került sor. Az emléktáblát rekordnyi, 20 szervezet és intézmény koszorúzta meg. Kezdetben a koszorúkat szétszórták, elvitték, most már jó érzéssel járok errefelé, mert a nemzetiszínű szalaggal díszített koszorúk hónapokon át ott vannak az emléktábla alatt, és gyakran újakkal cserélődnek!

Kazinczy Ferenctől a leggyakrabban idézett szöveg: Jót s jól. Ebben áll a nagy titok. Ha csak az első három szót vesszük – Jót s jól – a huszonegyedik század második évtizedében ez is alapot adhat egy cselekvő, kisebbségi programnak.

Mert ebben az értékvesztett globalizációs, fogyasztói világban – és a Mammon imádatában – biztos irányjelnek bizonyul a jót, amely számunkra keresztényi (keresztyényi), nemzeti és európai értékeket jelent, s a jól pedig igényes, színvonalas, a legjobb hagyományainkból táplálkozó, s azt tovább vivő egyéni, közösségi programokat és tetteket.

Ismerjük Herder jóslatát: a magyar nép és a magyar nyelv elveszik a németek és a szlávok tengerében. Mi, a Kazinczy Napok résztvevői, innen Kassáról Kazinczyval üzenjük: A magyar nyelv és nép elenyészni nem fog soha!   

Máté László
/+Elhangzott Kassán, 2017. november 3-án, a 49. Kazinczy Napokon, Kazinczy Ferenc emléktáblájának a megkoszorúzásakor./