Eperjes (Prešov) a Felvidék egyik egyik jelentős szellemi és kereskedelmi központjaként funkcionált évszázadokon keresztül. Sáros vármegye egykori székhelye a történelem során fontos szerepet töltött be az ország kulturális, vallási és oktatási életében, és az idők folyamán otthont adott kiváló magyar tudósoknak, költőknek, lelkészeknek és politikai személyiségeknek, miközben építészete és kulturális élete is gazdag magyar örökséget hordoz.
A hagyomány szerint az egyébként ősidők óta lakott területen a várost II. (Vak) Béla alapította 1132-ben. A helyet az itteni finom eperről nevezte el, melyre a város régi címerében is találunk utalást. A város első írásos említése 1247-ből származik, s a 14. századtól fontos kereskedelmi központként működött, elsősorban a bor, a só és a kézművesipar révén. 1374-ben szabad királyi városi rangot kapott, ami fellendítette gazdasági és kulturális életét. A 16–17. században Eperjes a protestantizmus fellegvára lett, különösen az evangélikus kollégium révén, amely messze földön híres oktatási intézménnyé vált. A város a Rákóczi-szabadságharc és a Thököly-féle felkelések idején is fontos hadászati és politikai központ volt. Az 1687-es hírhedt eperjesi vésztörvényszék során számos nemest és polgárt végeztek ki a Habsburgok elleni összeesküvés vádjával – ez a város történelmének egyik legsötétebb fejezete. A 19. században Eperjes a magyar kultúra és oktatás egyik vidéki központjává vált, mígnem az első világháború és Trianon után a Csehszlovák Köztársaság része lett.
Cikkemben részletesen bemutatom Eperjes legfontosabb magyar vonatkozású műemlékeit és emlékhelyeit, amelyek nemcsak építészeti értékkel bírnak, hanem történelmi és identitásképző szerepük is meghatározó.
Evangélikus Kollégium
Az eperjesi Evangélikus Kollégium, amely ma az Evanjelické gymnázium J. A. Komenského nevet viseli, évszázadokon át volt a magyar protestáns műveltség egyik legfontosabb fellegvára. Az intézmény nemcsak a felvidéki, hanem az egész Kárpát-medencei magyar református és evangélikus közösségek életében kiemelkedő szerepet játszott.
A kollégium alapjait a 17. század első felében rakták le, amikor Eperjes városa a felső-magyarországi protestantizmus egyik központjává vált. A város polgárai, nemesi patrónusok és evangélikus lelkészek közös akaratából jött létre az intézmény, amely az evangélikus teológiai és humán műveltség oktatására fókuszált.
A kollégium hamar híressé vált kiváló tanári karáról és szigorú, ugyanakkor korszerű tanrendjéről. Itt tanult vagy tanított számos kiváló magyar tudós, költő és lelkész, például Kármán József, a felvilágosodás kori magyar irodalom egyik úttörője.
A kollégium falai között zajlott a magyar nyelvű protestáns oktatás egyik legkorábbi és leghatékonyabb szervezett formája. Az intézmény könyvtára gazdag volt magyar és latin nyelvű vallásos, tudományos és irodalmi művekben, míg a kollégium saját nyomdája jelentős szerepet játszott a magyar nyelvű tankönyvek és prédikációk terjesztésében.
A nyomda egyik legnagyobb érdeme, hogy a 17–18. században hozzájárult a magyar evangélikus teológiai irodalom megszilárdulásához, és segítette a protestáns identitás megőrzését a rekatolizációs törekvésekkel szemben.
Az eperjesi Evangélikus Kollégium története nem mentes a megpróbáltatásoktól. A rekatolizációs hullám és az 1687-es eperjesi vésztörvényszék során több tanárt és tanulót üldöztek vagy száműztek. Ennek ellenére a kollégium hosszú távon is meg tudta őrizni szellemi függetlenségét, és továbbra is a magyar protestáns kultúra és gondolkodás központja maradt.
A dualizmus idején az iskola újra fénykorát élte: az oktatás magas színvonalú volt, s a magyar nyelv és irodalom tanítása központi szerepet kapott. A tanárok és diákok részt vettek a magyar nemzeti mozgalmakban, és a kollégium kulturális eseményei hozzájárultak a helyi magyar középosztály megerősödéséhez.
Trianon után, az új csehszlovák állam keretében az iskola sorsa megváltozott: a magyar nyelvű oktatás fokozatosan háttérbe szorult, de az evangélikus hagyomány és az épület történelmi jelentősége továbbra is fennmaradt.
Ma az épület a J. A. Komenský Evangélikus Gimnázium otthona, ahol a tanítás szlovák nyelven zajlik, de a múlt magyar öröksége számos formában jelen van. Az épület falai között kiállítások, emléktáblák és dokumentumok őrzik a magyar múltat, és a helyi közösségek időről időre megemlékeznek a kollégium egykori magyar tanárairól és diákjairól.
Kossuth Lajos, a magyar szabadságharc legendás vezetője és Magyarország egyik legnagyobb formátumú államférfija ifjúkorában az eperjesi evangélikus kollégium diákja volt. Itteni tanulmányai meghatározó szerepet játszottak szellemi fejlődésében. Ennek emlékét őrzi az intézmény falán elhelyezett emléktábla, amely a 19. század végén készült.
Szintén elméktábla őrzi Greguss Ágost költő, tudós, kritikus emlékét, aki a 19. századi magyar irodalomtudomány és kritika egyik kiemelkedő alakja volt. Greguss az evangélikus kollégium épületében született, ahol édesapja tanárként és lelkészként tevékenykedett. Ennek emlékére 1899-ben emléktáblát helyeztek el a kollégium előcsarnokában.
Az épület műemlékvédelem alatt áll, klasszicista homlokzata és belső terei ma is őrzik a 18–19. századi oktatási intézmény hangulatát.
Rákóczi-ház
Eperjes története a 17–18. században szorosabban kapcsolódott a Rákóczi-család hatalmához és jelentős személyiségeihez, mint bármely más kelet-szlovákiai városé. Már a 16. század végén több házat vásárolt itt Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem.
Ezekből a házakból egy reprezentatív városi palotát alakíttatott ki reneszánsz stílusban. A Rákócziak ezzel egy olyan valódi ékkövet hoztak létre a városi reneszánsz építészetben, amelyet a történészek a Felső-Magyarország legszebb városi reneszánsz palotájának tartanak.
A palota története kezdettől fogva szorosan összefonódott a Rákóczi-család sorsával. 1633-ban itt zajlottak a tárgyalások I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és II. Ferdinánd császár képviselői között, amelyek az úgynevezett eperjesi béke aláírásával zárultak. 1711 után a palotát elkobozták, és több tulajdonosváltáson esett át.
A 18. század folyamán a belső udvari szárnyat barokk stílusban építették át. A 19. században az épületnek több tulajdonosa és bérlője volt, akik különféle üzleti és ipari célokra használták. Az eredeti reneszánsz megjelenésébe történő alapos rekonstrukcióra az 1950-es években került sor, amelynek részeként a homlokzat sgraffitó díszítését is helyreállították.
Napjainkban a Rákóczi-palota ad otthont az Eperjesi múzeumnak, amely több állandó kiállítással rendelkezik – például a sárosi régió életéről, Eperjes történelméről, történelmi fegyverekről és tűzoltókról. Ezek mellett időszakos kiállítások is várják a látogatókat.
Petőfi-szobor
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ikonikus alakja, Petőfi Sándor tiszteletére állított szobor a város szívében, a Fő utca mentén található. A Ferences park zöldje között megbúvó alkotás nemcsak esztétikai értéket képvisel, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz a magyar nemzeti öntudat számára. Borbás Márton szobrászművész alkotása a csukott szemmel pihenő, az eperjesi vendégszeretetben megnyugvó költőt ábrázolja, aki ekkor is alkot, mivel egy lúdtollat tart a kezében.
A szobor a magyar és szlovák közösségek összefogásának eredményeként, Magyarország kassai főkonzulátusának támogatásával jött létre, és amellett, hogy évről évre megemlékezések színhelye március 15-én, a két nemzet közös együttélésének és összetartásának fontosságára mutat rá.
Berger Szálloda
Az eperjesi Berger Szálloda (szlovákul: Bergerov hotel), amely a Fő utca 137. szám alatt található, közvetlenül az Evangélikus Kollégium szomszédságában, fontos helyszíne volt Eperjes 19. századi társasági és városi életének. Bár ma más funkciót tölt be, az épület gazdag történelmi múlttal rendelkezik.
Eperjes már a középkorban is ismert volt borospincéiről, melyek némelyik ház alatt háromszintesek is voltak. Főként Tokajból szállították ide a bort. 1854-ben borozó és borvendéglő is működött a városház alatt. A 19. század végén, körülbelül 1870 körül alapították a Felső-Magyarország egyik legjobb kávéházát – a Berger Kávéházat. Samuel és Henrik Berger testvérek építtették, több földszintes ház helyén, amelyekből csak az alagsort tartották meg. A Fő utca és a Rózsa utca sarkán pompás szecessziós belső terű társadalmi központot alakítottak ki, hatalmas tükrökkel, freskókkal, kristálycsillárokkal, nehéz bútorokkal, aranyozott gyertyatartókkal és luxus szőnyegekkel.
A nyitás után a helyi elit, művészek, tehetős vállalkozók kezdtek ide járni. Nyáron terasz működött napellenzővel a Fő utcán. Az első világháború előtt a Berger Kávéházat Felső-Magyarország legjobb kávéházának választották.
Egész éjjel nyitva tartott, cigányzenészek, kabaréművészek léptek fel, vendégek kártyázhattak, biliárdozhattak, vagy újságot olvashattak. A hölgyek divatlapokat böngészhettek. Naponta tízféle fagylalt, hűsítő italok és különleges alkoholos italok szerepeltek a kínálatban. A kávét állítólag Delňa hegyi forrásvizéből főzték.
Darina Vasiľová, az Eperjesi Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történeti Intézetének munkatársa szerint Egy időben az egyik szobát vívóklub használta – hetente kétszer kassai vívómester tartott itt órákat, a hét többi napján 13:00 és 21:00 között a tagok gyakorolhattak.
A kávéház történetét egy pikáns eset is színesíti: 1911 körül felháborodott polgárok gyűltek össze a Berger kávéháznál, mert egy színésznő szűk nadrágban és magas hasítékú szoknyában, az akkori párizsi divat szerint sétált végig a korzón. A kihívó öltözet akkora felháborodást keltett, hogy a rendőrök a Berger kávéházba kísérték be a művésznőt.
A kávéház fénykora a második világháborúig tartott. A Berger családot zsidó származásuk miatt deportálták, a hotelt arizálták, és az Első Szlovák Köztársaság idején Imperiálra nevezték át.
A családból csak Oskar Berger élte túl a háború viszontagságait, aki híres karikaturista lett. Részt vett az ENSZ ülésein, és rajzain megörökítette például Winston Churchillt, John F. Kennedyt, Richard Nixont, továbbá Albert Einsteint, Charlie Chaplint és Greta Garbót is. Műveit olyan lapok közölték, mint a Life, The New York Times vagy a Le Figaro. A rendszerváltás után megpróbálta visszaszerezni a családi vagyont, de sikertelenül.
1948 után a hotelt egy időre bezárták. 1960-ban nyitották újra, és újra kedvelt hellyé vált Eperjesen. „A régi eperjesiek még emlékeznek, hogy a helyet Verchovinának hívták, és főként nyugdíjasok látogatták, akik biliárdozhattak, és ingyen olvashatták a napilapokat” – mondta Darina Petranská történész.
Ma a Berger Szálloda eredeti funkcióját már nem tölti be, de épülete műemléki jelentőséggel bír, és része az eperjesi történelmi belváros építészeti örökségének. Bár a legtöbb turista figyelme elsősorban a szomszédos Evangélikus Kollégiumra vagy a közeli Szent Miklós-székesegyházra irányul, a Berger Szálloda épülete is méltó figyelmet érdemel – mint Eperjes magyar polgári korszakának emléke.
Petőfi – Tompa – Kerényi obeliszk
Eperjes délkeleti részén, a Vilec-dombon, a Borkút-forrás közelében áll az az emlékmű, amely Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Kerényi Frigyes nevezetes 1845-ös költői versenyéről tanúskodik, melyhez Kerényi Az erdei lak című költeménye is kötődik. Állítólag a fürdőben való mulatozás után, hazafelé tartva a kocsin született az ötlet, hogy közösen énekeljenek meg egy erdei lakot, ami a Vilec-hegy oldalában, egy kis forrás mellett állt.
Az erdei lak melletti dombon az eperjesi Széchenyi Kör emlékoszlopot állított 1885. június 7-én, melyet 1939-ben ledöntöttek. Id. Stibrányi Gusztávék elásták, nehogy tönkretegyék, majd a zordabb idők múltával helyreállították, de nem az eredeti helyére helyezték vissza. Az emlékmű 1945-ben történt megrongálása lőfegyverrel történt, ennek nyomait az 1970-es felújításkor eltüntették. Az 1970-es felújítást követően ismeretlenek festékkel öntötték le az emlékoszlopot, valamint több helyen a gúnyolódó feliratokat írták rá. Az emlékmű elülső oldalán található trikolór lant eredeti színe, a kornak megfelelően az arany volt.
Az emlékmű 2021-es helyreállítása a Sine Metu egyesület által, Magyarország kassai főkonzulátusa és Eperjes megye közös támogatásával jött létre. 2021-ben nemcsak az emlékmű lett felújítva, hanem az alatta található beton talpazatot is megerősítették és egy időkapszulát is elhelyeztek.
Evangélikus temető
Az Eperjesi Evangélikus temető a város egyik legrégibb protestáns temetkezési helye, amely számos magyar származású lelkipásztor, tanár, polgár és család sírhelyét rejti. A síremlékek között több magyar nyelvű felirat is fellelhető, emlékeztetve arra, hogy a 19. század végén és a 20. század elején még jelentős számú magyar evangélikus közösség élt Eperjesen.
Az eperjesi hősök emlékműve
A neológ zsidó közösség saját forrásból állította fel a város első világháborús emlékművét 1937-ben, a neológ zsidó temető északi végében, tizennégy zsidó katona tiszteletére. A kezdeményezés mögött Austerlitz Tivadar állt, és a magyar kisebbség is aktívan részt vett benne, mivel az eperjesi zsidó hitközösség komoly magyar múlttal rendelkezett. Az esemény azonban vitát és kritikát váltott ki a szlovák értelmiség és a hatóságok részéről, akik a magyar–zsidó összefonódást sérelmezték, az újonnan alakult Csehszlovákiához való hűségük megerősítésének okán. Az emlékmű így nemcsak a háborús hősökről, hanem a zsidó–magyar kapcsolatok és identitások összetett világáról is tanúskodik.
Az emlékmű történetéről Szeghy-Gayer Veronika történész írt cikkében, aki szerint 1927-ben Spányi Artúr, egy magát magyarnak valló, zsidó származású helyi újságíró vetette fel elsőként egy központi háborús emlékmű felállításának gondolatát. Az elképzelése egy monumentális emlékmű volt Eperjes főutcáján, amely a helyi lakosság összefogását és hősiességét szimbolizálta volna. Bár a javaslata megjelent a város legismertebb hetilapjában, és elindult egy adománygyűjtés is, az emlékmű terve hamar kudarcba fulladt, főként politikai okokból: a szlovák és cseh hatóságok nem támogatták a Monarchiára emlékeztető emlékmű felállítását. Ehelyett 1931-ben Masaryk csehszlovák elnök szobrát állították fel a főtéren – épp ott, ahol Spányi a maga emlékművét elképzelte.
Ezek után neológ zsidó közösség saját kezébe vette a kezdeményezést. Először 1929-ben állítottak fel egy díszes síremléket a zsidó temetőben a háborúban elesett tizenhárom zsidó katona sírjánál, Bárkány Jenő művészettörténész és múzeumalapító tervei alapján.
A következő, jelentősebb lépés 1937-ben történt, amikor Austerlitz Tivadar, a Chevra Kadisa elnöke és a helyi Zsidó Múzeum társalapítója megszervezte egy újabb emlékmű – egy emlékoszlop – felállítását tizennégy zsidó katona tiszteletére.
Az esemény azonban komoly visszhangot váltott ki. A csehszlovák állam képviselői nem kaptak meghívást, ami felháborodást keltett a szlovák értelmiség körében. A rendőrségi jelentések szerint a magyar kisebbség és a zsidó közösség túl szoros kapcsolatot ápolt, ami gyanúsnak és politikailag problematikusnak tűnt a hatóságok számára. Austerlitzet emiatt súlyos támadások érték, végül le is mondott tisztségéről. Mindezek ellenére hangsúlyozta: az emlékmű célja a felekezeti és nemzetiségi különbségeken túli közösségi emlékezés volt, ahol „héber írások és keresztek békés testvériséggel néznek egymásra”.
Az emlékmű története tehát megmutatja, hogy az első világháborús emlékezet miként vált politikai és identitási kérdéssé egy multikulturális városban. Kiemeli, hogy az emlékezés nemcsak a múlt iránti tiszteletről szól, hanem a jelenkori társadalmi viszonyokról, nemzetiségi együttélésről és közösségi értékekről is tanúskodik.
Verancsics Antal érsek emléktáblája
Ez az emléktábla az Eperjesi egyetem rektorátusának épületén került elhelyezésre 2023 novemberében, a reformáció és rekatolizáció történetének szentelt tudományos konferencia keretén belül. Az emléktábla felállítása a miskolci egyetemmel való együttműködés eredményeként valósult meg, és célja, hogy tisztelegjen azon személyiségek előtt, akik jelentős mértékben hozzájárultak a tudomány, művészet, kultúra, sport vagy közszolgálat fejlődéséhez Eperjesen, de akiknek más okokból nem lehetett emléktáblát állítani ott, ahol éltek vagy tevékenykedtek .
Verancsics Antal (Antun Vrančić) 1504-ben született a dalmáciai Šibenikben. Tanulmányait a padovai egyetemen végezte, majd Magyarországra költözve előbb Szapolyai János, később a Habsburgok szolgálatába állt. Egyházi karrierje során több magas tisztséget viselt, többek között pécsi és egri püspök, végül esztergomi érsek lett.
Kiemelkedő diplomataként kétszer is Isztambulba küldték követségbe, ahol 1568-ban ő kötötte meg a drinápolyi békét. Tudósként és művészetpártolóként is jelentős volt: több nyelven beszélt, latinul írt történeti munkákat, verseket, valamint érdeklődött az antik emlékek iránt. Fontos felfedezése volt Augustus császár Res Gestae szövegének egyik legteljesebb másolata Ankarában.
Bár a reformáció ügyében eleinte a párbeszéd híve volt, később határozottabb fellépést tanúsított. 1573-ban, Eperjesen hunyt el, nem sokkal azelőtt, hogy bíborossá nevezték volna.
Klobusiczky-palota
A palota 5 egykori középkori polgárház helyén áll. A 16-17. században a Drugethek tulajdona volt. 1689-ben itt született a híres huszárkapitány Bercsényi László, Bercsényi Miklós és első felesége, homonnai Drugeth Krisztina fia, II. Rákóczi Ferenc testőrségének századosa, majd Franciaország marsallja. 1720-ban XV. Lajos francia király engedélyével Rodostóban magyar emigránsokból megszervezte a nevét viselő önálló francia huszárezredet. A Ráttky-féle ezred megszűnése után az így létrejött Bercsényi-ezred vetette meg az alapját a következő korszak híres francia könnyűlovasságának, így a napóleoninak is.
Klobusiczky Ferenc kezdte meg az újjáépítését, barokk palotává. 1770-ben II. József császár itt találkozott a Lengyel Konföderáció vezetőivel. Homlokzatán Mária-jelenetek láthatók.
Eperjes magyar vonatkozású műemlékei nem csupán kőből és bronzból készült emlékek. Ezek az épületek, szobrok és táblák a magyar múlt élő tanúi, amelyek mesélnek egykori diákokról, költőkről, szabadságharcosokról és polgárokról. Az identitás és a kulturális örökség megőrzésében kulcsszerepet játszanak, és fontos hivatkozási pontok mind a helyi magyar közösség, mind a látogatók számára.
Ha legközelebb Eperjesen járunk, ne csak a szemünkkel nézzünk – hallgassunk is a falak suttogására, amely sokszor magyarul mesél.
Pracu Eszter
