Két évvel ezelőtt – még 2017 szeptemberében – a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Óvodánkban egy hosszú távú nagyszabású nemzetközi program vette kezdetét, amely csak 2019 augusztusában fog véget érni.
Az Erasmus+ projekten belül intézményünk a Családdal Együtt Példával Program keretében a budapesti, székelyudvarhelyi és királyhelmeci partnereivel együttműködve szakmai továbbképzéseket, partnertalálkozókat szervez óvoda pedagógusok részére. Ezeknek a találkozóknak fő témája a család és az óvoda kapcsolata, illetve ennek jelentősége a gyermek a pedagógus és az intézmény szemszögéből.
A projekten belül az ötödik partnertalálkozónak ismét Kassa adott otthont. Kollegáink március első napjaiban jártak nálunk. Jó volt megosztani velük a legújabb tapasztalatainkat és olyan élményforrásokról is gondoskodtunk, amelyek segíthetik szakmai ismereteik tárházát. Ez azt jelenti, hogy néphagyományokkal ismerkedtünk meg, táncoltunk a nagycsoportos gyermekekkel, kiszebábbal télűző, tavaszköszöntő népszokásokat elevenítettünk fel. Vendégeink megtekinthették óvodánk két új csoportját a Turgenyev utcai óvodánkban. De jártunk a Néphagyományok Házában is, ahol megismerkedtünk a drótozással – mint régi kézműves mesterséggel -, továbbá a korongozással, a fafaragással, a nemezeléssel, a kosárfonással és az üvegfestés technikájával. Ellátogattunk a Márai Sándor Emlékkiállításra, ahol a vendégeink számára megindító élmény volt megismerkedni az író életútjával.
Legközelebb – május elején – mi megyünk Budapestre, ahol a Csip-Csup Csodák Magánóvodában veszünk részt egy ötnapos képzésen.
Harangozó Katalin