Október utolsó hetében ismét kitárta kapuit a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola. Nyílt nap keretében újra megrendezésre került a IV. MáraiFeszt, melynek célja az intézmény népszerűsítése és vonzerejének növelése volt. A meghívott végzős kilencedikes diákok, a tanárok, szülők és iskolabarátok betekintést nyerhettek az iskola mindennapi életébe, az iskolában folyó oktató-nevelő munkába, valamint megismerkedhettek az intézmény nyújtotta tanulási lehetőségekkel. Jó volt hallani, hogy mostanra szlogenné vált az a mondás, miszerint: „Ha október, akkor MáraiFeszt, avagy legyél Te is (nem csak 1 napra) Márais!”

Az iskola igazgatója, Csurkó Éva üdvözölte a közel 70 látogatót, akik a bodrogszerdahelyi, nagytárkányi, szomotori, királyhelmeci, vajányi, buzitai, tornaljai, nagyszelmenci, rozsnyói, pelsőci és a szepsi alapiskolákból érkeztek, és akik magyar, szlovák, angol, geográfia, történelem, biológia és matematika tanórákon vehettek részt.

Az idén az iskola diákjai és tanárai nem látványos és zajos fesztivál-kavalkádra invitálták a látogatókat a gimnázium egyes osztályaiba, hanem hagyományos módon, tanítási órákon mutatták be tanítási módszereiket és szórakoztatták a vendégeket.

A magyar órát a II. A osztályban Bodon Andrea tanárnő vezette. Az amerikai romantika kimagasló költője, Poe ismert versének interaktív elemzése után a diákok dramatizálták „A Morgue utcai kettős gyilkosság” című novellájának egy részletét, ahol a sokan megcsillogtathatták színészi tehetségüket is.

Történelemórán Spisák Veronika tanárnő irányításával az éppen aktuális 60 éve kitört 195656-os forradalom és szabadságharcra emlékeztek. Konstatálták, hogy 60 év távlatából is aktuális a kérdés: „Ilyen nagy dolog a Szabadság?“…

Ferencei Andrea angol óráján az elsősök a nyelvtani időket ismételték egy izgalmas, Sherlock Holmes bűnügyi nyomozását követő foglalkozáson.

A másodikosok angol órát mutattak be vendégeiknek Labuda Katalin tanárnő segítségével. Igaz, a tananyagban nem túl pozitív téma következett – „Félelmek és fóbiák“, de ennek ellenére nagyon jó hangulatban beszélgettek félelmeikről, és néha még a vendégeket is sikerült belevonni az angol nyelvű konverzációba.

Az elsős diákoknál a geográfia órán Lázár Csilla tanárnővel a Holdat kutatták 3 D-s animációval, a negyedikesek pedig Erőss Judit vezetésével publicisztikai stílusban képzeletbeli interjút rögtönöztek híres szlovák személyekkel, valamint a másodikosok prezentációkat  mutattak be különböző országokról és városokról az idegenforgalom témakörében. Kekeňák Szilvia matematikatanár az elsősöknek bebizonyította,  hogy az ötös számrendszer és a nagy számok minden nap jelen vannak életünkben.

A harmadikosok végül egy látványos biológiaórán az egészséges táplálkozással kapcsolatban mondhatták el nézeteiket Vistan Katalin tanárnőnek.

A diákönkormányzat tagjai frappáns kisfilmet vetítettek és egy további prezentációban is ismertették a kilencedikes diákokat a Máraiban zajló diákélettel.

Az érdekes tanórák közötti nagyszünetben színvonalas minikoncertet adott az A.F.F. zenekar, akik az országos szavalóverseny verséneklők kategóriájának győztese volt, majd a tornateremben Bundsuch Gabriella tanárnő egy játékos-szórakoztató sportfoglalkozásra invitálta a vendégeket.

A rendezvény zárásakor Csurkó Éva igazgatónő tájékoztatta a látogatókat, hogy 2 év múlva az idei elsősöknek izgalmas, új lehetőségek nyílnak a választott tantárgyak keretein belül. Tanulhatnak akár díszlet-, és jelmeztervezést, taxonometriát, aplikált humánbiológiát, idegenforgalmat,vagy akár alkalmazott informatikát.

A nyílt nap befejeztével a vendégek választ kaptak minden felmerülő kérdésre, és komplexebb benyomást és ismereteket szereztek a Márairól. Miben más a Márai, mint a többi iskola? Ez a rendezvény végén mindenki számára kiderült.

                                                                                                     Tóth Mónika