A Fecsó Pál Polgári Társulás szervezésében idén is sor kerül a LitFest magyar nemzetiségi irodalmi műhely rendezvényére. A program kortárs és klasszikus irodalmi alkotások feldolgozása különféle művészeti ágak segítségével. Ennek eredményei kerülnek bemutatásra idén is egy rendhagyó irodalmi est keretében 2017. december 15-én Kassán a Thália Színház Márai Stúdiójában.
A 2017-es program keretében az irodalmi est a rendezvény harmadik állomása. Az elsőre Királyhelmecen került sor 2017. november 29-én a gimnázium épületében, amelynek struktúrája a kassaihoz hasonló rendhagyó irodalmi est volt. A Szepsiben megtartott program pedig három irodalmi alkotásra alapozó workshop, amelyet a Szepsi a Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium diákjai számára szervezett a társulás.

A kassai est struktúrája a korábbi évekhez hasonlóan zajlik majd.
Az első részben beszélgetésre kerül sor három kortárs irodalmi szerzővel. Az idei vendégek Czinki Ferenc és Gráf Dóra Magyarországról és Bogyó Noémi  Pozsonyból.  A beszélgetést Juhász Katalin költő, újságíró, valamint Ifj. Havasi Péter  színész vezeti, aki a konferanszié feladatát is ellátja. A beszélgetés után kerül sor az irodalmi alkotásokból készült zenés irodalmi estre, amelyen az idén is fellép a Kassai Márai Sándor Gimnázium és alapiskola mellett működő KGSZT irodalmi színpad Bodon Andrea vezetésével, valamint a Királyhelmeci Gimnázium Sycorax irodalmi csoportja Pekárovics Marianna vezetésével. A diákok  egy-egy összefüggő színpadi produkciót mutatnak be. A programban elhangzanak irodalmi átiratok, önálló irodalmi alkotások, megzenésített versek, videoprojekciók.
Az est harmadik része egy kiállítás megnyitó és az irodalmi alkotások alapján készült képzőművészeti alkotások megtekintése, klasszikus festmények, grafikák, videofilmek és projekciók láthatóak majd.

A november 29-én Királyhelmecen megvalósult program struktúrája a kassaihoz hasonló rendhagyó irodalmi est volt. Az iskola diákjai előtt került sor az létrehozott színpadi program bemutatására a Sycorax előadásában. A programban Arany János költő verseinek modern feldolgozásai voltak láthatóak, melyet Pekárovics Marianna tanárnő rendezett.
Az irodalom iránt érdeklődők diákok és vendégek társaságában Forgács Miklós szerzővel, dramaturggal és Gráf  Dóra budapesti költővel  Lovas Enikő színházi publicista beszélgetett.
A szepsi rendezvény keretében egy kreatív műhelyfoglalkozásra került sor, ahol az érdeklődő diákok három verssel ismerkedhettek meg. A megzenésített változatokat Viszlai Tibor gitárművész, pedagógus adta elő, majd a diákok is bekapcsolódtak a kreatív zenei műhely munkájába.
A második részben a 25 diák két csoportban dolgozott tovább a versekkel. Klasszikus képzőművészeti foglalkozás keretében Arany János családi kör című versét dolgozták fel, a másik csoport élő képeket alkotott a vers egy kiválasztott része alapján, amelyben röviden saját mindennapjaikat kellett megjeleníteniük, eljátszaniuk.   A program végeredménye, az élőképek fotói és az alkotások Kassán is bemutatásra kerülnek.  A program szervezésében részt vett iskola igazgatőnője Papp Andrea, a megvalósításban az iskola tanárai Ráczné Birtók Erzsébet és Vitéz Erika, és a Fecsó Pál Polgári Társulás művészetekkel foglalkozó önkéntesei, Tancer Tamás és Janitor kristóf. A program vezetője Fecsó Szilárd képzőművész, pedagógus volt.
A program támogatói Szlovák Kormányhivatal Nemzetiségi Kisebbségek Főosztálya és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága.
/Fecsó Kassai Yvett/