A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola négy énekkara – a Kicsinyek Kórusa, a Csengettyű Gyermekkórus, a Leánykar és az Ifjúsági Vegyeskar – a tanévet igényes programmal kezdte.

Majdcsak egy évtizede már hagyománnyá vált, hogy az iskolai év első napjaiban az „ éneklő ifjúság“ kórustáborban vesz részt Telkibányán. Az idén szeptember 9-13. között került erre sor – 68 diák, alsóstól gimnazistáig, napi 6-7 órát keményen gyakorolt, énekelt és skálázott. A komoly munka mellett azonban a pedagógusok gondoskodtak a gyerekek kikapcsolódásásáról is, és szórakoztató szabadidős programokat biztosítottak számukra a friss levegőn. A fárasztó gyakorlás után sportoltak, túráztak, sétáltak, illetve meglátogatták a megunhatatlan telkibányai látványosságokat.

A délutáni foglalkozások keretében a kórustagok részt vettek az Ásványmúzeum által felkínált interaktív foglalkozásokon, ahol „aranyat mostak“, gyöngyöt fűztek és „kőfát“ készítettek. Az öt napos tábori felkészülés után az énekkarokra a tanév folyamán komoly feladatok várnak.

Szeptember 20-án a  rendezték meg a Tabacska Kulturfabrik kultúrtermében az „ Európai Nyelvek“ című rendezvényt, ahol az iskola énekkarai  első ízben mutatkozhattak be. Mi sem bizonyítja jobban a nagy sikert aratott  műsort, mint az, hogy az Európai Komisszió pozsonyi képviselője személyesen gratulált a kórustagoknak és vezetőiknek.

A szeptember azonban még tartogatott izgalmakat a máraisok számára. A kassai In  Time könnyűzenei együttes felkérte az intézmény énekkarait az újonnan megjelenő CD-je egyik dalában való közreműködésre, amit  a közönség a „Miből lesz a zenebogár“ címú műsorban láthatott májusban.  A máraisok a Szlovák Rádió kassai stúdiójában játszották fel az együttessel a dalt,  egy újabb felejthetetlen tapasztalatot és élményt szerezve mindannyiuknak.

Tóth M.